Molon Labe, avagy Gyere, és vedd el!

Nedjalkov BeaNedjalkov Bea
Vágólapra másolva!
2019.09.25. 19:03
null
Leónidasz király Spárta főterén álló szobra ezzel az idézettel várja a Spartathlon befutóit, akik között remélhetőleg a huszonnyolc magyar induló legtöbbjét is megtaláljuk.

Rekordlétszámú magyar különítmény, köztük kilenc újonc és tizenkilenc tapasztalt futó sikeréért szurkolhatunk magyar idő szerint péntek reggel hat órától. Ekkor rajtolnak ugyanis Athénból, az Akropolisz lábától, hogy elérjék Spárta főterét. A négyszáz szerencsés versenyző sorsolás vagy kvalifikációs idő alapján vehet részt az 1983 óta létező Spartathlonon, a világ legkultikusabb ultrafutó versenyén, amelyen szombaton 18 óráig, vagyis 36 óra alatt kell teljesíteni a 246 kilométeres távot.

 

Nagy Zsolt már átvette rajtszámát első Spartathlonja előtt.

 

A legtöbben már megérkeztek Athénba, s a verseny hivatalos programja el is kezdődött a rajtcsomagok átvételével. Erre egyébként csütörtök estig van lehetőségük a versenyzőknek. A tavalyi elképesztően viharos időjárás után ezúttal várhatóan visszatér a korábban már megszokott meleg, bár forróságra továbbra sem kell számítani.

A görög szervezők alapvetően rugalmasak, de a jövőbeni bekerülési esélyek mellett szigorították a kötelező felszerelések listáját is. Elengedhetetlen lesz a tartalék elemes fejlámpa viselése, valamint fényvisszaverő csíkkal kell ellátniuk futócipőiket is.

A visszalépések után végül 28 magyar, rutinos visszajárók és újoncok egyaránt szerepelnek az idei Spartathlon rajtlistáján. Bíró Attila, Borbás Tibor, Czunyi Károly, Gálik Ervin, Gyöngyösi János, Marton-Mlecsenkov Éva, Nagy Zsolt, Sárosi Gyula és Taksonyi Szilárd először vesz részt a viadalon, míg Bognár Ákos, Bódis Tamás, Csákány Krisztina, Csécsei Zoltán, Káldi Péter, Kisháziné Zombory Erika, Korányi Balázs, Kovács Ádám, Lőw András, Maráz Zsuzsanna, Máthé Zoltán, Pók János, Simonyi Balázs, Szöllősi Róbert, Toldi Péter, Tóth Attila, Vágó Boglárka, Veress Béla és Zahorán János rutinos indulónak számít.

 

Csécsei Zoltán tavaly indult először a Spartathlonon

 

A magyar indulók eredményeiről itt, a Csupasporton folyamatosan beszámolunk, de érdemes figyelni a Spartathlon Magyar Csapat Facebook-oldalát is, amelyen a helyszínen jelenlévő segítők és családtagok osztják meg a legfrissebb híreket.

A rajthoz állók névsorát és a rajtszámokat is megtalálhatják a Spartathlon hivatalos oldalán, az eseményt élőben is lehet követni az interneten.

Fotók: Spartathlon Magyar Csapat

Címlapfotó: Maráz Zsuzsanna Leónidasz király spártai szobránál

Legfrissebb hírek

Futó az űrben – Kapu Tibor számos félmaratont teljesített és a Balatont is átúszta

Csupasport
2025.06.25. 17:24

Elhagyta a chipet, megfázott, elengedte a győzelmet, mégis övé lett az arany

Csupasport
2025.06.24. 15:58

Bejött a kockáztatás, magabiztos futással lett első az UTH-n

Csupasport
2025.06.23. 20:13

Görcs miatt sétálnia is kellett, de ki tudott mászni a gödörből a vb-n

Csupasport
2025.06.21. 13:47

Korosztályos aranyérmet szerzett élete első huszonnégy órás versenyén

Csupasport
2025.06.19. 16:45

Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás

Csupasport
2025.06.14. 19:21

Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján

Csupasport
2025.06.13. 17:57

Kifejezetten idegesítette a kísérője, de ez is kellett hozzá, hogy elérje nagy célját

Csupasport
2025.06.10. 16:49
Ezek is érdekelhetik