csupasport bannerhátsófüves banner

Szklerózissal fut félmaratonit

Tamás RitaTamás Rita
Vágólapra másolva!
2019.03.17. 09:52
null
Andrew Silverman harmincegy éves, szklerózis multiplexben szenved: a központi idegrendszert megtámadó autoimmun betegség miatt is nagy dolog, hogy történetünk hőse nem csak, hogy fut, de igyekszik emelni is a távjait. 

Andrew Silvermannek 2012-ben kezdődtek a szklerózis multiplex-tünetei, először nem tudta mire vélni teste változásait és furcsa reakcióit, azt hitte, hogy egészségügyi tanulmányai veszik igénybe túlságosan. Éppen ezért egy évvel később, hogy a fizikuma megerősödjön, elkezdett futni, ami pedig nagy ösztönzést jelentett neki, hogy éppen az esküvőjére készült. A távokat fokozatosan emelte, és 2015-ben már félmaratonira készült, amikor az állapota egyre rosszabbodott, gyakran gyötörte kettős látás, nagyon fáradékony volt és sokat fogyott. Ekkor már tarthatatlan volt a helyzet, ezért befeküdt kivizsgálásra, mégpedig abba a kórházba, ahol a gyakorlatát végezte. Az elemzések hamar kimutatták, hogy ez bizony szklerózis multiplex. A félmaratoni elmaradt, ebben az időben már járni is alig bírt, de elhatározta, hogy ami késik, nem múlik, megerősíti magát és nekiveselkedik újra.

Elkezdődött a célzott kezelés, például évente kétszer infúziós kúrán vesz részt, majd 2016-ban 2:17 óra alatt lefutotta a félmaratonit. Március 17-én megint erre készül, de a sok és irányzott edzés feljogosítja arra, hogy a két órán belüli félmaratoniban reménykedjen.

„Az orvosok támogatják a sportolásomat, jó hatással van a szervezetemre, a lelkemről már nem is beszélve. Jövőre a maratonit célzom meg. Igen, arra vágyom, hogy ha majd egyszer az unokáimnak mesélek, azt tudjam mondani, hogy nagyapátok lefutotta a legendás távot, ő is maratonista…”

Legfrissebb hírek

A győri ultra megnyerése után a cél a száz kilométer teljesítése

Csupasport
16 órája

Bódis Tamás negyedik lett a 24 órás ultrafutó-vb-n

Csupasport
2025.10.19. 17:37

Nemes László korosztályos célokat tűzött ki a 24 órás vb-re

Csupasport
2025.10.17. 09:10

Az elvárásait is túlszárnyalva lett második a Szőlőskörön

Csupasport
2025.10.14. 16:59

Óriási rekordot hozott a Budapest Maraton – „A futás valóban mindenkié”

Csupasport
2025.10.13. 10:54

732 kilométert futva a harmadik lett, mégsem teljesen elégedett

Csupasport
2025.10.12. 13:52

Hadi Attila: A Spartathlon olyan élményt nyújtott, amit sosem felejtek el

Csupasport
2025.10.08. 16:08

Maráz Zsuzsanna: Tudtam, hogy Mórocza Andrea megnyeri a Spartathlont

Csupasport
2025.10.05. 17:00
Ezek is érdekelhetik