Gólok, könnyek, emberség – a Bölöni-film ősbemutatója Marosvásárhelyen

Izgatott zsongás fogadott az Erdély egyik emblematikus épülete, a lechneri hagyományokkal szakító, a ténylegesen magyar szecesszió lenyomatának számító, a Bécstől a gödöllői művésztelepen és az erdélyi műhelyeken átívelő igazi magyar összművészeti produktum, a marosvásárhelyi Kultúrpalota előcsarnokában. A néhány éve az idegenforgalmi látványosságokat is minősítő Michelin Green Guide által két csillagra értékelt épület adott otthont a város nagy szülöttjéről készült film erdélyi ősbemutatójának. A 102-szeres román válogatott, futballistaként román, edzőként portugál és belga bajnok és kupagyőztes sportembert élete egyik fontos – ha nem a legfontosabb… – helyszínén emberi léptékkel alig mérhető szeretet fogadta, a nézői reakciókból ítélve pedig Kollarik Tamás és Szabó Attila filmje (amelyben Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője szakértőként működött közre) sikerre ítélt alkotásnak ígérkezik.

A délelőtti exkluzív vetítésen meghívottak, közéleti potentátok, Bölöni egykori vásárhelyi és bukaresti játékostársak érzelmeiket sem visszafogva járták be a 72 éves sportember életének különböző állomásait. A „körutat” Laci százéves életkorhoz közelítő édesanyjának az örök aggódásban is humorosnak ható mondatai pontozták, miközben olyan részletekkel ismerkedhettünk meg az egykori sztárról, amelyekről eddig csak keveseknek lehetett tudomásuk. Kivételes bal lábáról – „minden egyéb jobboldali bennem…” (derültség a nézőtéren) – sokat hallottunk-láttunk, a kelet-európai játékosként is vérprofi mentalitásáról regéket zengtek, egykori felfedezettjei a Bölöni által csak Musztángnak becézett Quaresmától Varane-ig a fiatalok felfedezésének zsenialitását, kemény korrektségét dicsérték. Arról azonban csak keveseknek lehetett tudomásuk, hogy beteg gyermekeken segített pénzzel, kapcsolatrendszere életbe léptetésével egy olyan korban és világban, amelyben az imázsformálás szempontja még fel merült. Emberség, empátia sugárzott azokból a gesztusokból, amelyekről korabeli gyermeki naplóbejegyzések születtek, és a filmkockák tanúsága szerint ma is megkönnyeztetik Lacit. Játékostársai pedig nemcsak a mérnöki pontosságú keresztlabdáiról meséltek, hanem arról is, hogy gyermekeik, vagy egyik nősülni készülő csapattársa fogainak rendbehozatalát is készségesen vállalta. Mintegy bizonyítandó, hogy annak idején nem fölöslegesen böngészte minden szabad percében az orvosi egyetem tananyagát.

A magyar futball néhány korábbi nagyja, Martos Győző vagy Nyilasi Tibor is megosztotta élményeit, előbbi segítségével jutott Bölöni élete első nyugati szerződéséhez. Jóval izgalmasabb voltak viszont a magyar „vonal” romániai érvényesítésének kanyarjai, mint például az Ajax egykori sikeredzőjével, Kovács Istvánnal való párbeszéde. A válogatottban betöltendő szerepek kiosztásánál ugyanis a többség Bölönit jelölte tizenegyesrúgónak. „Pisti bácsi, mi lesz ha nem rúgom be a magyaroknak a tizenegyest?” „Berúgod, és kész!” „De mi van, ha véletlenül mégis kihagyom?” Kovács tett néhány lépést jobbra-balra, aztán így válaszolt: „Akkor már se te, se én nem leszünk itt.”

Hogy háromlakisága – nizzai otthon, Budapesten élő rokonság és a szülőváros, Marosvásárhely – közepette hol érzi igazán otthon magát? Arra is érkezett válasz, ami ugyan némi „dekódolást” igényelt, de azért kimerítő volt: sírhelyet Marosvásárhelyen keres magának. Mert a gyökerek mindig a szülőföldön maradnak, és visszavárják a végleges kivándorlást nem tudatosan választó, mégis elszakadó vándort. Akinek a sikeréért, a család boldogulásáért a reményteljes színésznő, Zakariás Klára feladta a pályát, és úgy döntött, feleségeként próbál teljes életet élni.

A hajdani magyar szimbólumok közül ma már több is régi pompájában ragyog a marosvásárhelyi Kultúrpalotában. A nagyterem bejárata feletti, Ferenc Józsefet ábrázoló koronázási dombormű például közel nyolcvan évnyi „pincefogság” után került vissza a helyére – az aktust Románia EU-csatlakozásának eufóriája is elősegítette. A homlokzaton levő magyaros díszítések pedig annyira magasan voltak, hogy nem nagyon tudtak hozzáférni. Pedig a külső homlokzatot Körösfői-Kriesch Aladár Hódolat Hungáriának című mozaikja díszíti, amelynek középen Hungária allegorikus nőalakja ül a trónon, fején a magyar korona, kezében kard.

Hogy Bölöni majdani emlékét őrzi-e majd valami hasonló, ma még nehéz megmondani. Akik annak idején a fák hegyére kapaszkodva is látni akarták Laci varázslatait, vagy tegnap könnyes szemmel tapsoltak a hajdani hőstetteknek, bizonyára legalább szobrot szeretnének. Annak az embernek, aki ha kellett belefejelt a talpaló lábba, aki játékosként is egy edző tisztánlátásával irányított a pályán, de arra is időt szorított, hogy szilveszter napján is meglátogassa kis leukémiás pártfogoltját.