Szántó Nelli: a Kínok kínja gyönyörű

Nedjalkov BeaNedjalkov Bea
Vágólapra másolva!
2019.03.27. 14:40
A személyi és futóedzőnek természetes, hogy tanítványaival együtt mozog, fut és akár versenyekre is elkíséri őket, de sportsikereit sem hanyagolja el, különben nem bírná a száztíz kilométeres kerékpárversenyt sem.

Sportos családban nőtt fel. Mi volt az első sport, amit kipróbált?

Édesapám többszörös magyar bajnok kerékpárversenyző, anyai ágon pedig úszókkal teli a család. A szüleimnek csak az volt fontos, hogy sportoljak, a választás az enyém volt, de azért a nyolcéves gyerek nem igazán tudja, mit akar, így apukámmal kerékpározni kezdtem. Mivel ketten edzettünk, egy idő után unalmasnak találtam, és mondtam neki, olyan sportot szeretnék választani, amiben mindig más és más edzések vannak. Ekkor rukkolt ki a triatlonozás ötletével, és nagyon hamar beleszerettem a sportágba. Rövid időn belül elkezdtem versenyszerűen űzni, és mellette rendszeresen jártam duatlon-, futó- és bringaversenyekre is.

Tavaly teljesítette a klagenfurti teljes távú Ironmant, azaz háromezer-nyolcszáz méter úszás, száznyolcvan kilométer kerékpározás és negyvenkét kilométer futás volt a penzuma – eddig melyik volt a legnehezebb verseny?

Van olyan verseny ahova szívesen eljutna?

Talán minden triatlonversenyző álma, hogy egyszer teljesítse a hawaii Ironmant, de szerepel még a bakancslistámon a World Marathon Major-sorozat öt versenye. A bostoni, chicagói, tokiói, londoni és berlini maratonin még nem jártam. A New York-i maratonin tavaly részt vettem.

A hosszú távú triatlonnal vannak még távlati tervei?

Biztosan versenyzek még ezen a távon, de a prioritást nálam a család jelenti, a versenysport csak másodlagos. Sokáig versenyeztem élsportolóként, ezért tökéletesen tisztában vagyok azzal, milyen lemondással jár. Ha valamibe belevágok, szeretem maximálisan csinálni, ezért most egy ideig biztosan nem vetem bele magam annyira a versenysportba, mint az előző évben.

Szó szerint másról sem szólt a múlt évünk, csak az Ironman teljesítéséről. Időnként kellenek az efféle célok és kihívások, de jelenleg inkább az egyensúlyra törekszem.

Edzőként a sportolni vágyókkal személyesen is foglalkozik, holott az internetnek köszönhetően már online tervezés alapján működik az edző-tanítvány kapcsolat. Mennyire lehet hinni ebben a módszerben?

Az előre megírt, mindenkinek szóló edzéstervekben nem hiszek, viszont a személyre szabott edzéstervezés tökéletesen működik, ha az edző és tanítványa rendszeres kapcsolatot tart és megfelelően kommunikál egymással. A videók világában könnyen ellenőrizhető a mozgás. Természetesen nem pótolja a személyes kapcsolatot, de abszolút működőképes.

 


Lásd magad reálisan!


Akik edző segítségével készülnek, elég elhivatottak ahhoz, hogy végrehajtsák a megbeszélt edzéstervet. Szeretem a tanítványaimat, és az a legfontosabb, hogy kikapcsolja őket a mozgás. Ez sokkal fontosabb szempont, mint az eredmény. Sokan éppen azért utálják meg a sportot, sérülnek meg vagy lesznek testedzésfüggők, mert nem látják magukat reálisan, és nem képesek megteremteni az egyensúlyt munka, család és sportolás terén. Nekem mindenki amatőr sportoló, aki nem a megélhetésért versenyez, akkor viszont a sport kikapcsolódás, ha viszont mindig ostorozom magam az eredményekkel, egy idő után szorongássá válhat. Sok területen kell megfelelnie az embereknek, éppen ezért igyekszem inkább motiválni és dicsérni őket, és ha csak külön nem igényli valaki a szigort, megértően kezelem az ellógott edzéseket.

 


 

Önmaga edzője is?

Tavaly az Ironman-felkészülés alatt erre tettem kísérletet, és nagyon jól működött, bár hozzá kell tennem, csak akkor jön be, ha van cél, amiért küzdök. A mindennapokban egyszerűen nem tudom rávenni magam, hogy cél nélkül, egyedül eddzek. Természetesen napi szinten sportolok, átlagosan tizenöt-húsz kilométert futok a tanítványaimmal, de hiába szeretek úszni és kerékpározni, szabadidőmben nem megyek el, hacsak nem készülök versenyre.

Ha tehetném, edzővel készülnék, mert sokkal hatékonyabbnak tartom. Egyfelől az emberek a megbeszélt időpontot nehezebben mondják le, de egyedül számtalan kifogást lehet találni.

Másrészt így tudják, hogy jó kezekben vannak, és nem edzik túl vagy alul magukat, tehát nagyobb a garancia a fejlődésre.

Mi az általános tapasztalat az edző és tanítvány kapcsolatáról?

A legtöbb sportolómmal évek óta együtt edzek, és kivétel nélkül mindenkivel baráti a viszonyom, de ahogy korábban is mondtam, a cél nálunk nem feltétlen az eredményhajhászás, inkább a kikapcsolódás és az egészségmegőrzés. Természetesen ez időszakonként és emberenként változhat. Van, akinek az a célja, hogy megjavítsa az idejét, lefusson egy adott távot, teljesítse a maratonit, de valaki csak örül, hogy végre kiszakad az irodából, és sportolás közben az erdőben élvezheti a madarak csicsergését. Azzal vagyok engedékeny, aki ezt igényli, de általában nem a laza edzésekről vagyok híres.

Amikor csak tehetem, igen, főleg kísérőként. Nagyon nagy élmény, amikor részese lehetek a sikereiknek. Több tanítványommal együtt teljesítettem élete első félmaratoniját, maratoniját. Bevallom, ezek nekem is sokkal kedvesebb versenyélmények, mint amikor a saját rekordom megdöntésén fáradozom.

Milyen tanácsokkal lehet, illetve kell ellátni azokat, akik edzéstervezést kérnek?

Étkezési naplót kérek tőlük, és annak segítségével megismerhetem táplálkozási szokásaikat. Fontosnak tartom, hogy megismerjem az életmódjukat, ami az edzéstervezésben is lényeges szempont. Ha valaki nagyon sokat dolgozik, és kimerülten menne edzeni, lehet, inkább lebeszélem, mert sokszor a pihenés többet ér. Lényegében egyfajta pszichológusként és életmód-tanácsadóként is jelen vagyok tanítványaim életében.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik