Női BL: elmaradt a bravúr, az MTK nem jutott fel a főtáblára

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.13. 18:51
null
Nem jött össze a bravúr az MTK-nak (Fotó: az MTK női futballcsapatának Facebook-oldala)
Az MTK női labdarúgócsapata 4–1-re kikapott hazai pályán a cseh Slavia Prahától a Bajnokok Ligája selejtezőjének utolsó fordulójában, ezzel búcsúzott a sorozattól.

Nem várt könnyű feladat az MTK-ra, a kék-fehéreknek mindenképpen nyerniük kellett volna az előző szezonban BL-negyeddöntőig menetelő Slavia Praha ellen, hogy biztosan ott legyenek a sorozat főtábláján. Hogy mennyire nem volt könnyű dolguk, jól szemlélteti Cseh András, az MTK vezetőedzőjének nyilatkozata, a szakember azt mondta a meccs előtt, hogy nagyjából annyi esélyük van a cseh együttes ellen, mint a férfiaknál a Honvédnak lenne a Manchester City ellen.

Az MTK ennek ellenére kifejezetten bátran játszott a sorsdöntő meccsen, s bár a vendégek pontos lövéssel előnybe kerültek, Kayla Elizabeth Cappuzzo szépségdíjas góljával még az első félidőben egyenlített a magyar gárda. A második játékrészben aztán kijött a tudáskülönbség, és a Slavia Praha felőrölte ellenfelét, 4–1-es sikerrel biztosítva helyét a főtáblán.

Az MTK gólja

NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ
4. CSOPORT, 3. FORDULÓ

MTK HUNGÁRIA– SLAVIA PRAHA (cseh) 1–4 (1–1)
Hidegkuti Nándor Stadion, 520 néző. Vezette: Karolina Radzik-Johan (lengyel)
MTK: Szőcs R. – Tóth B. (Farádi-Szabó, a szünetben), Turányi, Demeter, Szabó D. – Molen, Papp D. – Nagy L., Csányi (Oláh A., 77.), Szabó Zs. (Magyarics, 65.) – Cappuzzo. Vezetőedző: Cseh András
SLAVIA: Votíková – Sedlácková, Bartivocivá, Pincová, Sjöman – Proffitt – K. Dubcová (Penicková, 83.), Svitková – Divisová, Kozárová (Herndon, 73.), Szewieczková (M. Dubcová, 78.). Vezetőedző: Pavel Medynsky
Gólszerző: Szewieczková (0–1) a 18., Cappuzzo (1–1) a 39., K. Dubcová (1–2) 63., Divisová (1–3) a 72., Svitková (1–4) a 88. percben
MESTERMÉRLEG
Cseh András: – Kimondottan jól futballoztunk az első félidőben, eltüntettük a két csapat közötti különbséget. A másodikban sem lett volna különösebb baj, ám egy játékvezetői tévedés megfogta a csapatot. De le a kalappal a lányok előtt.
Pavel Medynsky: – A második félidőben már kiütközött a két csapat közötti különbség.

A csoport másik mérkőzésén
KFF Mitrovica (koszovói)–Atasehir Belediyespor (török) 1–6

A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Slavia Praha 3 3 15–3 12 9
2. MTK HUNGÁRIA 3 1 1 1 9–7 2 4
3. Atasehir Belediyespor 3 1 1 1 10–10 0 4
4. KFF Mitrovica 3 1 2–16 –14 0
A tíz selejtezőcsoport győztese mellett a két legjobb második jutott fel a 32-es főtáblára.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik