BL: Nem kezdhetünk ilyen rosszul, mert az ellenfeleink felsöprik velünk a padlót – CR

Vágólapra másolva!
2016.09.15. 18:31
null
Cristiano Ronaldo szerint az ilyen nagy feltámadások részben a Bernabéunak köszönhetők (Fotó: Action Images)
Cristiano Ronaldo reméli, hogy a Real Madrid labdarúgócsapata tanul a szerda esti Bajnokok Ligája-mérkőzésből, amelyet csak a hajrában tudott megfordítani a portugál Sporting CP ellen.


„Ez a meccs figyelmeztetésül szolgál, hogy nem kezdhetünk ilyen rosszul, mert az ellenfeleink felsöprik velünk a padlót, amit nem akarunk. A csoportunk élén szeretnénk végezni” – nyilatkozta az Európa-bajnok portugál csatár, akinek ez volt a 350. mérkőzése a Real Madridban.

Szerda este a Sporting a 89. percig vezetett Madridban a BL csoportkörének első fordulójában, akkor a gyengén játszó címvédő – Ronaldo góljával – egyenlített, majd a hosszabbításban Álvaro Morata megszerezte a győztes találatot. A Real végig nagy akarattal futballozott, de több helyzetet kihagyott, ráadásul a lisszaboniak ellentámadásait sem tudta megakadályozni.

„Egy kicsit laposak voltunk az elején, de ilyen a futball, ilyen a Real Madrid, és az ilyen nagy feltámadások részben ennek a mitikus stadionnak köszönhetők” – tette hozzá Ronaldo, aki a gólja után nem ünnepelt látványosan, hiszen 1997 és 2003 között a Sportingot erősítette.

„Ennél a klubnál tanultam a szakmát, ezért örökké helye lesz a szívemben. Nagyon tisztelem őket, ezért nem ünnepeltem” – mondta.

Zinédine Zidane szerint a győzelem újabb lendületet és további önbizalmat adhat csapatának.

„Ha így nyersz meg egy meccset, az nagyon sokat jelent a társaságnak. Nem tudunk minden mérkőzésen 5–0-ra győzni, alaposan meg kellett küzdenünk érte, de megvan a három pont” – jelentette ki.

A Real Madrid szeptember 27-én a Borussia Dortmund otthonában játssza következő Bajnokok Ligája-mérkőzését, majd a magyar válogatott csatár, Nikolics Nemanja együttesével, a lengyel Legiával találkozik.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
F-CSOPORT
Real Madrid (spanyol)–Sporting CP (portugál) 2–1 (0–0)

Madrid. V: Tagliavento (olasz)
Real Madrid:
Kiko Casilla – Carvajal, Ramos, Varane, Marcelo – Casemiro, Kroos (J. Rodríguez, 77.), Modric – Bale (Lucas Vázquez, 67.), Benzema (Morata, 67.), C. Ronaldo. Vezetőedző: Zinédine Zidane
Sporting: Rui Patrício – Pereira, Semedo, Coates, Zeegelaar – Gelson Martins (Markovics, 70.), A. Silva (Elias, 73.), W. Carvalho, Bruno César – Bryan Ruiz (Campbell, 92.), Dost. Vezetőedző: Jorge Jesus
Gólszerző: C. Ronaldo (89.), Morata (94.), ill. Bruno César (48.)

Legfrissebb hírek

A Benfica tizedszer hódította el a Portugál Szuperkupát

Minden más foci
2025.07.31. 23:47

„Nem futballista, hanem pénznyomtató” – a FIFA-licences ügynöknő Joao Félixről

Angol labdarúgás
2025.07.28. 18:26

A szurkolók megszavazták, Cristiano Ronaldo az idény legjobbja

Minden más foci
2025.07.16. 15:05

Az Al-Naszr új edzője: Ronaldo nélkül nem lennék itt…

Minden más foci
2025.07.15. 09:41

„Ennek semmi értelme” – Cristiano Ronaldo Diogo Jota haláláról

Minden más foci
2025.07.03. 12:37

A Sporting elnöke szerint Gyökeres csak a világ legrosszabb ügynökével maradhat le a klubváltásról

Minden más foci
2025.06.29. 15:09

Portugál sztáredző veszi át Cristiano Ronaldóék irányítását – sajtóhír

Minden más foci
2025.06.28. 20:08

Cristiano Ronaldo elképesztő új szerződésének részletei – galéria

Minden más foci
2025.06.27. 13:18
Ezek is érdekelhetik