BL: Beckham elmondta, kik nyerhetnek, a sportvilág ledöbbent

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.01. 11:11
David Beckham visszavonulása óta keveset beszél a futballról, inkább színészi karrierjét egyengeti, a legutóbbi válasza alapján pedig nagy valószínűséggel már meccseket sem néz.

Az angol ikon 2013-ban akasztotta szögre a stoplist, azóta másik „hazai pályáján”, a reklámszakmában tevékenykedik, valamint belevágott a színészkedésbe is – természetesen ez is jól megy neki, sajtóhírek szerint akár ő lehet az új James Bond.a reklámszakmában tevékenykedik, valamint belevágott a színészkedésbe is – természetesen ez is jól megy neki, sajtóhírek szerint akár ő lehet az új James Bond.

Beckham hosszú hallgatás után most beszélt egy kicsit a futballról. A The Telegraph kérdezte meg a szabadrúgáskirályt, szerinte melyik együttes nyeri a Bajnokok Ligáját ebben az idényben. Íme, a válasz!

„Nem könnyű válaszolni, sok az erős csapat. Ha mindenképp tippelnem kell, azt mondom, a Manchester United, Paris Saint-Germain, AC Milan hármas egyik lehet a bajnok” – mondta Beckham.

Ezzel csupán egyetlen probléma van, a felsorolt együttesek közül a Milan nincs is ott a BL-ben ebben a szezonban.

De legalább Beckham hűséges! A három említett csapatban ugyanis megfordult az angol legenda, akkor viszont azért érdekes a fenti mondat, mert lemaradt egy másik korábbi együttes, a Real Madrid…

Legfrissebb hírek

Szemlátomást élvezi a futballt Sevillában az MU-nál felsülő brazil szélső

Spanyol labdarúgás
2 órája

Kerékpárbalesete után átesett a műtéten Luis Enrique

Francia labdarúgás
2 órája

A FIFA véglegesítette az Interkontinentális Kupa menetrendjét, a PSG-t biztosan felvonultató döntő december 17-én lesz

Minden más foci
Tegnap, 18:21

A PSG vezetőedzője után két kulcsjátékos is megsérült

Francia labdarúgás
2025.09.07. 13:59

Kerékpárbalesetet szenvedett, kórházba került Luis Enrique

Francia labdarúgás
2025.09.06. 10:54

Jogosulatlanul lépett pályára a Grimsby egyik játékosa a Manchester United elleni Ligakupa-meccsen

Angol labdarúgás
2025.09.02. 15:18

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

Höjlund a Napoliban folytatja pályafutását – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.01. 20:08
Ezek is érdekelhetik