Juventus: nyáron változások a keretben

Vágólapra másolva!
2006.04.06. 18:45
Címkék
A Bajnokok Ligája negyeddöntőjében ismét elbukó olasz Juventusnál változások várhatók a keretben, utalt erre Fabio Capello, a Zebrák jelenlegi mestere.
A 60-ik életévében járó szakember az Arsenal elleni, csúfosnak is nevezhető kiesés után - a Juve 180 percen keresztül egyetlen gólt sem szerzett - azt nyilatkozta, hogy a következő idényre néhány játékostól elköszön a klub, ugyanakkor több poszton is újak érkezhetnek Torinóba.

Capello 2005 nyarán érkezett az északi iparváros együtteséhez, és első évében bajnoki címet - a klub 28-ik scudettóját - szerzett. Azonban a legrangosabb európai sorozatban tavaly a Liverpool, idén az Arsenal ellen bukott el csapata a negyeddöntőben.

"Már dolgozunk a frissítésen. A következő szezonban garantáltan lesz néhány változás a keretben" - nyilatkozta Capello.

Az már szinte bizonyos, hogy a Parma jobbszélsője, Marco Marchionni a nyáron a Juvéhoz igazol, és az is valószínű, hogy Cristiano Zanetti, az Internazionale olasz védekező középpályása is fekete-fehérbe öltözik.

Itáliai lapértesülések szerint a svéd Zlatan Ibrahimovicsot sem marasztalnák a vezetők, ha valamelyik nagyobb klub bejelentkezne érte. Csatárposzton mindenképpen erősít majd a gárda, ezt Capello sem cáfolta.

Az előző idényben a Juve a Liverpool ellen volt képtelen gólt lőni a Delle Alpiban az 1-2-es első meccs után, szerdán pedig a londoni 0-2-őt követően játszott 0-0-át.

Ez azért is érdekesség, mert eközben a Zebrák toronymagasan vezetik a Serie A mezőnyét és karnyújtásnyira vannak az újabb, 29-ik bajnoki címtől.

Az NSO ajánlja:
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Kós Hubert vb-döntőt úszik, folytatódik a vívó-vb

Európa-konferencialiga
3 órája

Aranyat akartak – ezüst lett belőle; Kós Hubert a rövidebb távon is a világ legjobbjai között

E-újság
3 órája

Csúcsra járatott profizmus – Jakus Barnabás publicisztikája

Kerékpár
3 órája

Lófarok és labda – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
4 órája

Boér Gábor: Az osztály szintje felett futballozott a Honvéd

Labdarúgó NB II
4 órája

Százszázalékos magyar mérleg az egyetemi röplabda Eb első napján

Röplabda
4 órája

Varga Ádám: Védekezésben jobban össze kell kovácsolódnunk

Labdarúgó NB I
4 órája

Donnarumma távozhat Párizsból; nagy pénzt kér Seskóért az RB Leipzig – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
4 órája
Ezek is érdekelhetik