Tokió 2020: Hamarosan dönteni kell az olimpiáról – Coe

Vágólapra másolva!
2020.03.21. 21:39
Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) elnöke szerint hamarosan nyilvánvaló lesz, hogy meg tudják-e rendezni az eredetileg tervezett időpontban a nyári tokiói olimpiát.

A szervezet brit vezetője szombaton közleményében azt írta, a következő napokban, hetekben kiderül, mi a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) döntése.

„Ahogy azt már korábban is elmondtam, nem kell mindenáron ragaszkodni a játékok megrendezéséhez, főleg, ha a sportolók egészsége veszélyben van” – fogalmazott Coe, aki a 2012-es londoni olimpia szervezőbizottságát vezette.

„Fontos, hogy mindenki fair körülmények között tudjon készülni. Ez számunkra is egy ismeretlen terület” – tette hozzá, utalva arra, hogy vannak országok, ahol a sportolók jelenleg nem tudnak megfelelően edzeni az év fő versenyére.

Coe azután szólalt meg, hogy a napokban több versenyző, szövetség és szervezet az olimpia halasztása mellett foglalt állást a koronavírus-járvány miatt.

Szombaton csatlakozott hozzájuk az Egyesült Államok és Spanyolország atlétikai szövetsége, a Francia Úszó Szövetség, illetve a Brazil Olimpiai Bizottság: mindannyian jelezték, azt szeretnék, ha nem az eredeti időpontban rendeznék meg a versenyeket.

A NOB és a szervezőbizottság egyelőre kitart eredeti terve mellett, amely szerint az olimpia július 24. és augusztus 9. között lesz Tokióban. Korábban még sohasem halasztották el az ötkarikás játékokat.

Legfrissebb hírek

Atlétikai vb: a résztvevők 95 százalékánál már elvégezték a géntesztet

Atlétika
2025.09.09. 13:17

A kétszeres olimpiai bajnok kihagyja az atlétikai vb-t

Atlétika
2025.09.03. 12:47

Világos Adriana az U23-as Eb-t is megnyerte, Spiller Tiziana korosztályos rekordot gyalogolt

Atlétika
2025.07.19. 20:39

Néhány ponton múlhat az elitben maradás az atlétikai csapat Eb-n

Atlétika
2025.06.26. 07:01

Két magyar atléta szerepelhet az amerikai egyetemi országos döntőben

Atlétika
2025.06.04. 12:05

Két táborra szakadt a MASZ elnöksége

Atlétika
2025.05.29. 09:02

Sebastian Coe: az atlétika továbbra is jó partnere lesz az olimpiai mozgalomnak

Atlétika
2025.03.24. 12:13

Illovszky Dominik óriási futással elődöntős 60 méteren

Atlétika
2025.03.08. 13:04
Ezek is érdekelhetik