Sebastian Coe: az atlétika továbbra is jó partnere lesz az olimpiai mozgalomnak

Vágólapra másolva!
2025.03.24. 12:13
Sebastian Coe szerint továbbra is támogatja az atlétika a NOB-ot (Fotó: Getty Images)
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) elnöke, a brit Sebastian Coe – aki harmadik lett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöki posztjáért rendezett szavazáson – kijelentette: az általa vezetett sportág továbbra is jó partnere lesz az ötkarikás mozgalomnak és támogatni fogják a NOB új elnökét.

Múlt csütörtökön a zimbabwei Kirsty Coventryt választották meg Thomas Bach utódjának a NOB közgyűlésén 49 szavazattal. A spanyol Juan Antonio Samaranch lett a második 28 vokssal, Coe nyolc szavazatot kapott. 

„Az atlétikai szövetségi státuszom miatt továbbra is NOB-tag maradok, ami nekem nagyon fontos. Továbbra is igazán jó partnerei leszünk a mozgalomnak, és értelemszerűen támogatni fogjuk az új elnököt” – mondta a brit sportdiplomata, aki a görögországi NOB-választást követően azonnal Nankingba, a fedett pályás világbajnokság helyszínére utazott. 

Kiemelte: az atlétika az olimpia központi sportága. A 68 esztendős Coe a jövőben is szeretné az atlétikát növekedési pályán tartani, fejleszteni, erre két éve van, addig szól a mandátuma elnökként.

 

Legfrissebb hírek

Felfüggeszthetik az izraeli kosárcsapatokat, ha a NOB azt javasolja

Kosárlabda
2025.09.27. 10:27

Milánó 2026: nincs változás, az oroszok semleges színekben versenyeznek majd

Téli sportok
2025.09.19. 17:05

Coventry: Annyira lenyűgöző, hogy kedvet kaptam a téli sportokhoz!

Egyéb egyéni
2025.09.18. 19:01

Tokióban népszerűsítették a budapesti atlétikai világdöntőt

Atlétika
2025.09.11. 19:38

Atlétikai vb: a résztvevők 95 százalékánál már elvégezték a géntesztet

Atlétika
2025.09.09. 13:17

Hosszú Katinka találkozott a NOB elnökével – fotók

Úszás
2025.08.28. 20:15

„Korábban is lenyűgöztek a magyarok olimpiai tervei és kreatív ötletei” – Thomas Bach a Nemzeti Sportnak

Egyéb egyéni
2025.08.21. 20:57

Sulyok Tamás a Magyar Érdemrend nagykeresztje kitüntetést adta át Thomas Bachnak

Egyéb egyéni
2025.08.19. 21:04
Ezek is érdekelhetik