Atlétikai vb: a botswanai váltóé az év bénázása

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.12. 15:46
null
Bot nélkül nem megy (Fotó: Iaaf.org)
Rengeteg esélyes elhullott a férfi 4x400-as váltók előfutamaiban a londoni atlétikai világbajnokságon, de a botswanai szerencsétlenkedés marad talán a legemlékezetesebb.

 

Az afrikai ország eddig sem a legjobb világbajnokságként emlegeti majd a londonit, elég csak
Isaac Makwala esetére gondolni, akit betegsége miatt nem engedték indulni 400-on, pedig az egyik nagy esélynek tartották, 200-on pedig csak a 6. helyet csípte meg. De Baboloki Thebe és Nijel Amos sem lehet elégedett, nem sokkal lemaradva a dobogóról előbbi 400-on a 4., utóbbi 800-on az 5. lett.

Szombaton aztán a 4x400-as váltó minden addigi balszerencsét megfejelt, az Onkabetse Nkobolo, Baboloki Thebe, Nijel Amos, Karabo Sibanda összetételű csapat a második előfutamban esélyes volt a döntőbe kerülésre (ahol minden bizonnyal már Makwala is futott volna), de az utolsó váltáskor Sibanda elejtette a váltórudat, majd miközben megpróbálta összekaparni a földről, ütközött a brazilok harmadik emberével, Anderson Henriquesszel, aki lent is maradt a földön.

Ekkora hátrányt már lehetetlen volt ledolgozni, pedig olyan erős verseny volt, hogy még az ötödik francia egység is továbbjutott – a riói 5. botswanaiak azonban csak a hetedik helyen értek célba.

Meglepetésre az olimpiai ezüstérmes Jamaica, és a riói bronzérmes Bahama sem jutott be a vasárnap esti fináléba, a legjobb időt az amerikaiak futották (2:59.23) Trinidad és Tobago (2:59.35), valamint a három Borlée fivérrel felálló Belgium (2:59.47) előtt.

ATLÉTIKAI VB, LONDON
FÉRFI 4X400-AS VÁLTÓ, ELŐDÖNTŐ
1. Egyesült Államok 2:59.23
2. Trinidad és Tobago 2:59.35
3. Belgium 2:59.47
4. Nagy-Britannia 3:00.10
5. Franciaország 3:00.93
6. Spanyolország 3:01.72
7. Lengyelország 3:01.78
8. Kuba 3:01.88

Legfrissebb hírek

Wahl Zoltán: Egy álmom vált valóra a kínai vb-n

Atlétika
2025.04.01. 09:04

Illovszky Dominik óriási futással elődöntős 60 méteren

Atlétika
2025.03.08. 13:04

Molnár Attila országos csúcsot döntve nyert 400 méteren a belgrádi fedett pályás versenyen

Atlétika
2025.01.29. 18:53

Az egykori ezüstlány már a világcsúcsra hajt – portré Keely Hodgkinsonról

Képes Sport
2025.01.15. 12:02

Sebastian Coe reméli, hogy megtelik a tokiói stadion a 2025-ös atlétikai vb-n

Atlétika
2024.10.04. 15:55

Szabó Nóra: szeretnék kijutni a jövő évi világbajnokságra

Atlétika
2024.09.30. 10:28

Rekord: kilencmillió dollárra nő a Gyémánt Liga pénzdíjazása

Atlétika
2024.09.18. 13:56

Tovább tart Tebogo jó formája, Ingebrigtsen ismét kikapott

Atlétika
2024.09.05. 22:55
Ezek is érdekelhetik