Kopasz Bálint: Idén eddig nem eveztem ennél rosszabb pályán

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
• Milánó
Vágólapra másolva!
2025.08.20. 15:52
null
Kopasz Bálint futamgyőztesként jutott a középfutamba a királyszámban, Milánóban (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)
A sportolók szinte egytől egyig a pálya állapotára panaszkodtak a Milánóban zajló kajak-kenu világbajnokság szerdai nyitó napján, amelyen hat egységünk a döntőbe jutott, további tizenhárom hajónk a középfutamban bizonyíthat.

Nagy erejű zivatarokra hívta fel a figyelmet az időjárásjelentés, s az éjszakai esőzés miatt is arra lehetett számítani, hogy kedvezőtlen körülmények mellett kezdhetik meg szerda délelőtt a versenyzők a milánói Idroscalón a világbajnokságot. Az esőt végül megúszta megméretésen szereplő 71 ország mintegy 800 sportolója, a pályára azonban így is rengetegen panaszkodtak.  

A víz puha, lötyög, s ami utóbbinál is nagyobb gondot okoz: hínáros – emelték ki férfi négyes kajakosaink. Opavszky Márk, Fodor Bence, Balogh Gergely és Tamási Zsombor az első előfutamban szerepelt, nagy csatában a második helyen ért célba, 13 századmásodperccel lemaradva a spanyoloktól, megelőzve a német egységet. A győzelem híján csütörtökön a középfutamban is bizonyítaniuk kell a srácoknak, és kiemelendő, hogy összesítésben hat hajó ért el közel azonos, három tizedmásodpercen belüli időeredményt, így szinte biztosra vehető, hogy óriási küzdelem várható a dobogós helyezésekért. 

Az olimpiai és négyszeres világbajnok Kopasz Bálint sem finomkodott a pálya minőségével kapcsolatban, miután sima előfutam-győzelemmel továbbjutott a középfutamba K–1 1000 méteren: „Idén eddig nem eveztem ennél rosszabb pályán, a felevezősáv mellettünk van, onnan átjönnek a hullámok, nincs normálisan kialakítva, nem komfortos. Megnyomtam az előfutamot, erősre sikerült, holnap pihenőnap, de természetesen mozgok. Arra számítok, hogy a pénteki középfutam nagyon erős lesz” – nyilatkozta Kopasz Bálint Milánóban.

A racicei Európa-bajnokságon 500, 1000 és 5000 egyesben is aranyérmes kajakozó, Csikós Zsóka a középső távon már most biztosíthatta döntős helyét élete első világbajnokságán. Ezt meg is tette, az előfutamnak olyan szakasza is akadt, amelyikben több mint négy másodperccel vezetett a többiek előtt, végül +3.11 másodperces előnnyel ért célba az első helyen. Csikós délután az olimpiai számban, 500 méteren is megmutatta, mire képes: sima győzelemmel jutott a középfutamba.

Dicséret illeti a Kollár Kristóf, Juhász István, Hajdu Jonatán és Fejes Dániel alkotta kenu négyesünket is, amely szép futamgyőzelemmel kvalifikált a szombati döntőbe.

A Fojt Sára, Pupp Noémi, Ujfalvi Laura és Kőhalmi Emese alkotta női kajak négyesünk a középfutamba jutott, a harmadik helyen ért célba, 2.14 másodperccel elmaradva az előfutamgyőztes, olimpiai bajnok új-zélandi egységtől.

Ugyancsak harmadikként került a középfutamba 500 méteren a szegedi és a poznani világkupán győztes, olimpiai negyedik kenu kettesünk, Kiss Ágnes és Nagy Bianka, a lányok nagyjából 400 méterig az élen haladtak, a végét a kanadaiak és az ukránok jobban bírták. A rövidebb távon, 200 méteren is jól mentek a hölgyek, második hellyel kiharcolták a szombati döntős szereplést. 

Fejes Dániel remekelt C–1 500 méteren, rendkívül magabiztos teljesítménnyel megnyerte az előfutamát, ebben a számban azonban nem lehetett döntőbe jutni automatikusan, így Fejesért is a középfutamban szoríthatunk. 

Ugyancsak középfutamba kvalifikált a szám világbajnoki bronzérmese, Csizmadia Kolos (K–1 200 m), a kétszeres világbajnoki ezüst- és bronzérmes Hajdu Jonatán (C–1 200), az Európa-bajnoki ezüstérmes Opavszky Réka (C–1 500), valamint az 5000 méteren kétszeres vb-győztes Adolf Balázs (C–1 1000). 

Para szakágban a kétszeres paralimpiai bajnok Kiss Péter Pál, valamint a paralimpiai ezüstérmes Suba Róbert is döntőbe jutott KL 1-ben. Suba VL 2-ben is szerencsét próbált, középfutamba jutott. A paralimpiai bronzérmes Varga Katalin (KL 2) szintén a fináléban, Molnár Nikoletta (KL 3) és Boldizsár Dalma (KL 2) a középfutamban bizonyíthat.

 

Legfrissebb hírek

Csikós Zsóka: Bármi történjék, én már nyertem

Kajak-kenu
2 órája

Rendőrök vittek Milánóban a kajak-kenu vb helyszínére

Kajak-kenu
23 órája

„Minden idők egyik legerősebb futama jön össze”

Kajak-kenu
Tegnap, 10:07

„Ha megcsinálják, amit edzésen, akkor megemelhetjük a kalapunkat”

Kajak-kenu
Tegnap, 9:16

Kurucz Levente: Mindenképp dobogót akarunk!

Kajak-kenu
2025.08.17. 11:08

Csipes Ferenc nem kért lakást, nem is kapott

Népsport
2025.08.17. 10:04

Gazsó Alida Dóra: Jött a lehetőség, örülök, hogy éltem vele

Kajak-kenu
2025.08.15. 12:44

Kajak-kenu: 78 magyar versenyző indul az ORV-n

Utánpótlássport
2025.08.14. 13:55
Ezek is érdekelhetik