Atlétika: minden versenyzőn vértesztetet hajtanak végre a vb-n

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.08.11. 15:56
Címkék
Minden versenyző átesik majd vérteszten az augusztus 27-én kezdődő tegui atlétikai világbajnokságon.

A nemzetközi szövetség (IAAF) csütörtökön jelentette be a példa nélkülinek nevezhető vizsgálatsorozatot, amely mellett a doppingellenőrök 500 vizeletmintát is vesznek a világbajnokság ideje alatt.

A tegui vb így történelmi lesz, mivel korábban soha nem fordult elő, hogy csaknem 2000 sportolótól szinte egyidejűleg, azonos körülmények között vegyenek mintát.

A mintákat először a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) által akkreditált dél-koreai laborban vizsgálják meg, a vb után pedig Lausanne-ba szállítják, ahol további ellenőrzéseket végeznek rajtuk.

Az IAAF három módon használja a mintákat: egyrészt az eddig nyilvántartásba nem vett atléták „ujjlenyomataként" szolgálnak, továbbá összevethetők lesznek a már nyilvántartásban szereplő sportolók korábbi mintájával, ezeken felül segítik az élsportolók biológiai profiljainak pontosabb meghatározását.

Két éve Berlinben 600 vértesztet végeztek a vb-n. Most a tegui versenyzői faluban egy külön orvosi állomást létesítenek, ahol leveszik majd a mintákat.

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Kós Hubert vb-döntőt úszik, folytatódik a vívó-vb

Európa-konferencialiga
3 órája

Aranyat akartak – ezüst lett belőle; Kós Hubert a rövidebb távon is a világ legjobbjai között

E-újság
3 órája

Csúcsra járatott profizmus – Jakus Barnabás publicisztikája

Kerékpár
3 órája

Lófarok és labda – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
3 órája

Boér Gábor: Az osztály szintje felett futballozott a Honvéd

Labdarúgó NB II
3 órája

Százszázalékos magyar mérleg az egyetemi röplabda Eb első napján

Röplabda
3 órája

Varga Ádám: Védekezésben jobban össze kell kovácsolódnunk

Labdarúgó NB I
4 órája

Donnarumma távozhat Párizsból; nagy pénzt kér Seskóért az RB Leipzig – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
4 órája
Ezek is érdekelhetik