PL: Szoboszlai a kispadon kezdett – megizzadt a kiesőjelölt ellen a Liverpool

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2023.12.26. 20:25
null
Darwin Núnez (jobbra) szerezte a Liverpool első gólját (Fotó: Getty Images)
A Liverpool meglepően nehezen, de 2–0-ra legyőzte a Burnleyt az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 19. fordulójában, a Boxing Dayen.

A PL-idényben először Szoboszlai Dominikkal a kispadon kezdett a Liverpool, amely tudta, hogy nem vesztegetheti idejét a kiesőjelölt Burnley otthonában, így az első percektől fogva agresszívan támadott, ami hamar meghozta gyümölcsét. A 6. percben ugyanis Darwin Núnez a tizenhatoson kívülről jó lövést eresztett el, a labda pedig a jobb alsóban landolt, megszerezve a vendégeknek a vezetést. Ez azonban nem befolyásolta a játék képét, a Burnley továbbra is a védekezésre helyezte a hangsúlyt, a Pool meg próbálta feltörni a reteszt.

A félidő végéig hiába harcolt ki szinte percenként helyzetet a liverpooli gárda, egyik lövése vagy fejese sem ment be. Vagyis pontosabban fogalmazva a 29. percben Cody Gakpo belőtte a hálóba a labdát, viszont egy korábbi szabálytalanság miatt nem adták meg a találatot, így csak egygólos előnnyel várhatta a folytatást a Liverpool.

A második félidőben ismét elvettek egy találatot a „vörösöktől”, mivel Mohamed Szalah lesen állva zavarta James Traffordot Harvey Elliott lövésénél. Ezt követően pedig meglepő módon a Burnleynek is sikerült veszélyes szituációkat kialakítania – közel volt az egyenlítés. Jürgen Klopp érezte is, hogy nincs még meg a mérkőzés, ezért hármas cserét hajtott végre a 67. percben, Szoboszlai Dominikot is pályára küldve.

Rögvest agresszívabbak lettek a „vörösök”, és a 90. percben pontot tudtak tenni a találkozó végére. Luis Díaz zseniális gólpasszt adott Diego Jotának, aki nagyon kicsi szögből, a kapus lába között lőtte be a kapuba a labdát. 0–2

Ezzel a győzelemmel egyelőre vissza tudta szerezni a Liverpool a tabella első helyét, az Arsenal azonban eggyel kevesebb mérkőzést játszott. Csütörtökön kiderül: a londoniak visszaveszik-e listavezetői pozíciójukat, ellenfelük a West Ham United lesz.

ANGOL PREMIER LEAGUE
19. FORDULÓ

Burnley–Liverpool 0–2
(D. Núnez 6., Jota 90.)
KORÁBBAN
Newcastle–Nottingham 1–3 (Isak 23. – 11-esből, ill. Wood 45+1., 53., 60.)
Bournemouth–Fulham 3–0 (Kluivert 44., Solanke 61., Sinisterra 90+3.)
Sheffield United–Luton Town 2–3
(McBurnie 61., Ahmedhodzic 69., ill. Doughty 17., J. Robinson 77. – öngól, Ben Szliman 81. – öngól)
KÉSŐBB
Manchester United–Aston Villa 3–2 (Garnacho 59., 71., Höjlund 82., ill. McGinn 22., Dendoncker 26.)

SZERDA
20.30: Brentford–Wolverhampton (Tv: Spíler2)
20.30:
Chelsea–Crystal Palace (Tv: Spíler1)
21.15: Everton–Manchester City (Tv: Match4)

CSÜTÖRTÖK
20.30: Brighton–Tottenham (Tv: Match4)
21.15:
Arsenal–West Ham United (Tv: Spíler1)

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 19 12 6 1 39–16 +23 42
2. Arsenal 18 12 4 2 36–16 +20 40
3. Aston Villa 19 12 3 4 40–25 +15 39
4. Tottenham 18 11 3 4 37–24 +13 36
5. Manchester City 17 10 4 3 40–20 +20 34
6. Manchester United 19 10 1 8 21–25 –4 31
7. West Ham 18 9 3 6 31–30 +1 30
8. Newcastle 19 9 2 8 37–25 +12 29
9. Brighton & Hove Albion 18 7 6 5 34–31 +3 27
10. Bournemouth 18 7 4 7 27–32 –5 25
11. Chelsea 18 6 4 8 29–28 +1 22
12. Wolverhampton 18 6 4 8 23–30 –7 22
13. Fulham 19 6 3 10 26–34 –8 21
14. Brentford 17 5 4 8 24–24 0 19
15. Crystal Palace 18 4 6 8 18–26 –8 18
16. Nottingham Forest 19 4 5 10 22–34 –12 17
17. Everton 18 8 2 8 23–22 +1 16
18. Luton Town 18 4 3 11 21–34 –13 15
19. Burnley 19 3 2 14 18–38 –20 11
20. Sheffield United 19 2 3 14 15–47 –32 9
Pontlevonás: Everton 10 pont
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik