A Szeged svéd klasszisa szerint a kézilabda olyan, mint a sakk

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2025.10.01. 15:31
null
Jim Gottfridssont két Európa-bajnokságon is a legértékesebb játékosnak választották (Fotó: Török Attila)
A nyáron a német Flensburgot 12 év után elhagyó és az OTP Bank-Pick Szegedhez szerződő svéd klasszis, Jim Gottfridsson szerint a kézilabda olyan, mint a sakk. A Bajnokok Ligája-győztes, Európa-bajnok irányító az Európai Kézilabda-szövetségnek (EHF) adott interjújában többek között példaképéről és kézilabdaközpontú gyermekkoráról is beszélt.

A 33 éves Gottfridsson a svédországi Ystadban született, kézilabdázni is a helyi klubnál kezdett el már négy évesen, de ez nem is csoda, hiszen igazi kézilabdacsaládba született.

„Ha Ystadban élsz, kézilabdával a kezedben születsz. Az egész családom kézilabdázik, és mindig mentem a bátyámmal a csarnokba, már az előtt, hogy járni tudtam volna, szóval már csecsemőként is ott mászkáltam a pályán. Aztán Ystadban kézilabdaiskolába jártam és minden példaképem ebben a klubban, ebben a csarnokban játszott, szóval mindig is a kézilabda volt az életem” – elevenítette fel az EHF honlapjának a vb-ezüstérmes és Eb-győztes átlövő, akit 2018-ban és 2022-ben is az Európa-bajnokság legértékesebb játékosának választottak, de elárulta azt is, hogy gyermekként egy észt jobbátlövő, Kaupo Palmar volt a legnagyobb hőse.

„Nemcsak a meccseire, hanem minden edzésére jártam” – mondta a Szeged kézilabdázója, akit később a svéd aranygeneráció két tagja, Magnus Andersson és Stefan Lövgren inspirált.

„Én is tehetséges voltam, de fiatal játékosként ez nem volt magától értetődő. Számomra mindig az volt a legfontosabb, hogy minél jobban megértsem a játékot és keményen dolgozzam azon, hogy még jobban olvassam azt. Sosem nekem volt a legerősebb lövésem és biztosan nem én voltam a leggyorsabb, de azt hiszem, korán megértettem, miről szól a kézilabda. A játék irányítása mindig is erősségem volt, ezért soha nem játszottam más poszton, csak irányítóként, ahol a döntések születnek. Élvezem a játék irányítását. Nincs szükségem arra, hogy öt gólt lőjek, de ha a jobbszélső az én előkészítéseimből lő ötöt, akkor az sokkal jobb nekem, elégedettebb vagyok” – hangsúlyozta a 33 éves irányító, aki 2013-ban igazolt Flensburgba, ahol ugyan 12 évet töltött, de a kezdet nem volt egyszerű, mert az U21-es világbajnokságon is szeretett volna részt venni.

„Ljubomir Vranjes volt az edző, aki azt mondta, elmehetsz az U21-es vb-re, de akkor hátrányban leszel Flensburgban. Először ezt nem értettem, de már tudom, hogy igaza volt, hogy ott csináltam végig a felkészülést, még akkor is, ha ez azt jelentette, hogy nem voltam ott a vb-n, amit Svédország megnyert” – emlékezett vissza Gottfridsson, aki viszont 2014-ben megnyerte a Bajnokok Ligáját a Flensburggal, azóta azonban rengeteget változott.

„Nyugodtabb és lazább lettem. Nem hagyom, hogy stresszes legyek, még a nehéz helyzetekben sem. Mindig figyelni kell a játékot és előre kell gondolkodni. A kézilabda ilyen tekintetben olyan, mint a sakk. És nem számít, hogy gólpasszt adok, vagy csak később szerzünk-e gólt” – jegyezte meg Gottfridsson, aki idén nyáron igazolt Szegedre, a csapattal pedig célja a kölni négyes döntőbe jutás.

„Számomra nagy előny, hogy Michael Apelgren az edzőnk, akit nagyon jól ismerek a válogatottból. Sokat tanultam tőle, világszínvonalú edző” – tette hozzá.

Legfrissebb hírek

„Máténak most az az útja jön, amit Geri már végigjárt” – fiairól beszélt a Nemzeti Sportrádióban Fazekas Nándor

Kézilabda
2025.10.20. 17:37

50 éve az élvonalban a Pick Szeged

Képes Sport
2025.10.18. 13:35

Hat magyar gól Rennes-ben – kézilabdakörkép

Kézilabda
2025.10.17. 22:54

Fazekas Máté a Szegedre igazolásról: Mindenképp élnem kellett a lehetőséggel

Kézilabda
2025.10.17. 13:43

Videó: nemes ügy mellett kampányol a hosszú haját leborotváló Mikkel Hansen

Kézilabda
2025.10.17. 12:06

Őrzi hibátlan mérlegét a Füchse Berlin a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2025.10.16. 22:28

Kaotikus mérkőzésen, az utolsó másodpercben lőtt góllal győzte le a Sporting a Veszprémet

Kézilabda
2025.10.16. 22:27

Férfi kézi BL: otthon kikapott a GOG-től, továbbra is pont nélkül az RK Zagreb

Kézilabda
2025.10.16. 20:30
Ezek is érdekelhetik