„Olyan nincs, hogy nem akarok játszani” – Valverde reagált a kritikákra

V. H. L.V. H. L.
Vágólapra másolva!
2025.10.01. 16:52
null
Federico Valverde mindig mindent belead a Real Madrid mezében (Fotó: Getty Images)
Az X-en válaszolt a sajtó részéről őt ért kritikákra a Real Madrid uruguayi válogatott középpályása, Federico Valverde, aki közleményében azt is leszögezte: jó viszonyban a „királyi gárda” vezetőedzőjével, akivel kapcsolata a kölcsönös bizalmon és őszinteségen alapul.

Nem volt ott a Real Madrid kezdőcsapatában Federico Valverde a Kajrat Almati ellen idegenben 5–0-ra megnyert mérkőzésen, és Xabi Alonso vezetőedző csereként sem küldte pályára. Ez a tekintélyes madrdid sportlap, a Marca szerint annak tudható be, hogy az utóbbi időben feszültté vált a kapcsolata a 43 éves szakemberrel, különösen azt követően, hogy a mérkőzés előtt kijelentette: ő nem született jobbhátvéd.

A dél-amerikai játékos most az X-en posztolt közleményben öntött tiszta vizet a pohárba, kijelentve, hogy Alonsóval korrekt a viszonya, és továbbra is teljes szívvel elkötelezett a klub iránt.

„Több olyan cikket olvastam, amelyek sokat ártottak nekem. Tudom, hogy voltak rossz meccseim, ezzel tisztában vagyok. Nem rejtek el semmit, most is megmutatom az arcomat, amely most nagyon szomorú. Sok mindent lehet rólam mondani, de azt semmiképp, hogy nem vagyok hajlandó játszani. Mindent megtettem a klubért, sőt még annál is többet. Volt úgy, hogy töréssel, sérülten is vállaltam a játékot, és soha nem panaszkodtam, vagy kértem szabadságot.
A vezetőedzővel jó a kapcsolatom, így meg tudom neki mondani, melyik poszton érzem a legjobban magam a pályán. De az is mindig, mindig elmondtam neki, hogy minden meccsen számíthat rám, bárhol is játszunk, bárhová is utazunk.
Szívemet-lelkemet odaadtam ennek a klubnak, és a továbbiakban is így fogok tenni. Még akkor is, ha olykor nem érem el a célomat, vagy nem úgy játszom, ahogy szeretnék. A büszkeségemre esküszöm, hogy soha nem adom fel és a végsőkig harcolok, bárhol játsszam is” – írta Valverde.

 

 

Legfrissebb hírek

Bajnokok Ligája: Real Madrid–Juventus

Bajnokok Ligája
14 perce

Osimhen remekelt, Sallaiék legyőzték a Bodö/Glimtet a Bajnokok Ligájában

Bajnokok Ligája
27 perce

Továbbra is hatalmas tartozások terhelik az FC Barcelonát

Spanyol labdarúgás
9 órája

Enrique Guardiolát előzte, Haaland Cristiano Ronaldo nyomdokaiban a BL történetének leggólgazdagabb játéknapján

Bajnokok Ligája
9 órája

A Galatasaraynak fel kell pörögnie a norvégok ellen is!

Bajnokok Ligája
9 órája

A Real Madrid ellen még nem Igor Tudor állása a tét...

Bajnokok Ligája
10 órája

Szoboszlai Dominik: Az én karrieremben még sosem fordult elő, hogy zsinórban négy meccset elveszítsünk

Bajnokok Ligája
12 órája

„Bonyolult év lesz, de nem kell kétségbe esni” – Antonio Conte a Napoli 6–2-es veresége után

Bajnokok Ligája
12 órája
Ezek is érdekelhetik