Anglia: 15 meccsből 15-öt elvesztettek – hosszabbítottak az edzővel

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.10.17. 14:47
Az angol kilencedik osztályban szereplő Biggleswade United szerződést hosszabbított a vezetőedzőjével, annak ellenére, hogy a csapat idén mind a 15 meccsét elvesztette.

„A férficsapatunk az első 15 meccséből 15-öt elveszített (ebből 13-at a bajnokságban). Bejelentjük, hogy meghosszabbítjuk a vezetőedzőnk, Cristian Colás szerződését.

(Spoiler: ez jó hír, hiszen teljes mértékben megbízunk benne.)” – olvasható a csapat Twitter-oldalára posztolt közleményében, amelyet maga az elnök, Guillem Balague is örömmel osztott meg.

A klub alatta hosszabban kifejti, miért is döntöttek így. Colás már hosszú ideje fáradhatatlanul szolgája a csapatot, és bíznak benne, hogy megindulnak majd vele felfelé. Noha eddig az idény összes meccsén vereséget szenvedtek, Balague elnök is tudja, milyen keményen dolgoznak.

„A stábom és én is ugyanazokat az értékeket valljuk és ugyanazok a céljaink. Tudom, hogy kijövünk a gödörből, és nagyra értékelem a bizalmat. Alig várom, hogy új fejezetet nyissunk a vezetőséggel, a szurkolóinkkal és a támogatóinkkal. És üzenem Guillemnek, hogy legalább egy napra hagyjon békén az üzeneteivel. Köszönöm!” – olvasható Colás szavai a tweetben, amelyben maga az elnök is úgy vélekedik, nem biztos, hogy az edző élvezi, hogy minden nap üzenetek tömkelegét zúdítja rá. Mindenesetre ez a kis csipkelődés is azt mutatja, a nehéz helyzet ellenére jó a hangulat a kiscsapatnál.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: másodszor is kikaptak a belgáktól az U17-es lányok

Utánpótlássport
34 perce

Kovács Adrián: A befektetett munka meghozta a gyümölcsét 

Kosárlabda
9 órája

Újabb hosszabbítás az Arsenalnál, Saliba is aláírt – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:43

„Nem hiányzik az edzősködés” – Jürgen Klopp félti a futball jövőjét

Minden más foci
Tegnap, 11:20

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 9:05

Labdarúgás: öt gólt rúgott a bolgároknak az U15-ös leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.27. 15:59

Új szerződést írt alá a Man. City berobbanó akadémistája

Angol labdarúgás
2025.09.26. 19:21

Labdarúgás: az U17-es fiúk kikaptak, az U15-ös lányok nyertek

Utánpótlássport
2025.09.25. 19:59
Ezek is érdekelhetik