La Liga: Mourinho keményen odaszólt a Realnak és a Barcának

Vágólapra másolva!
2015.05.19. 16:59
null
José Mourinho szerint a Real, Barca párosnak sokkal nehezebb dolga lenne a Premier League-ben (Fotó: Action Images)
José Mourinho, az angol Premier League-ben szereplő Chelsea menedzsere beszélt a Real Madridnál eltöltött időszakáról, és elárulta, hogy unta a La Ligát – mondván, túl könnyű a bajnokság.


A portugál szakember 2010 és 2013 között irányította a Real Madridot, amellyel ez idő alatt bajnokságot, Király-kupát és Spanyol Szuperkupát nyert.

José Mourinho szerint azonban a La Liga nem elég versenyképes, és úgy gondolja, hogy a Barcelonának és a Real Madridnak sokkal nehezebb dolga lenne a Premier League-ben.

„Spanyolországban is voltam edző, de nem élveztem a dolgot. Megnyertem a bajnokságot, a Real Madrid abban az évben száz pontot gyűjtött és több mint százhúsz gólt szerzett, de a valóságban csak három vagy négy nehéz mérkőzésünk volt az egész szezonban” – árulta el az 52 éves Mourinho.

„Volt olyan is, hogy kilencvenkét pontot szereztünk a kiírásban, de ugyanúgy csak néhány kemény összecsapásunk volt. A Premier League-ben érzed magadon a nyomást, hogy minden mérkőzést meg kell nyerned, mert ha hibázol, akkor az könnyen a bajnoki címbe kerülhet. Folyamatosan nyerni, nyerni és nyerni kell. Ez a nagy eltérés. Hatalmas a különbség a két kiírás között. Vajon a Barcelona vagy a Real Madrid meg tudná nyerni a Premier League-et? Talán igen, talán nem.”

„Spanyolországban és Olaszországban azokat az összecsapásokat is könnyű megnyerni, amelyeken pihentetsz, ez sokszor sikerült is a csapataimmal. Ebben a szezonban a Bradford City ellen úgy döntöttem, hogy néhány játékost kihagyok a kezdőből, ki is kaptunk. Ez Anglia, itt ez a valóság, egyszerűen nincs időd pihenni. Ez nem a mérkőzések számáról szól, hanem az intenzitásról.”

Legfrissebb hírek

Szoboszlai, Kerkez és Pécsi is lerótta kegyeletét Diogo Jota előtt

Légiósok
2025.07.10. 16:59

Kölcsönben folytathatja a Barcelona magyar kapusa – sajtóhír

Légiósok
2025.07.09. 09:42

Jön a Williams utáni és a Williams helyetti korszak Barcelonában

Spanyol labdarúgás
2025.07.07. 18:31

A Chelsea bejelentette Gittens érkezését – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.05. 16:36

Barcelonában megsértődtek, és bezárták a kapukat Nico Williams előtt – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.04. 18:51

Erre ki számított? Nico Williams 2035-ig szerződést hosszabbított

Spanyol labdarúgás
2025.07.04. 11:08

A Chelsea bejelentette a Brighton braziljának megszerzését

Angol labdarúgás
2025.07.02. 15:21

Októberben és májusban el Clásico – megvan a La Liga menetrendje

Spanyol labdarúgás
2025.07.01. 22:54
Ezek is érdekelhetik