Matt Patricia vereséggel kezdett a Lionsnál (Fotó: nfl.com)

 

Nincs annál jobb, mint gyerekkel a vásárba menni!

Minden pillanatban más kacatba szerelmesedik bele, mástól ül ki a reményteljes várakozás az arcára, lényegtelen, hogy egy ugyanolyan, csak más színű vacakja van-e már otthon, a gyerek úgy néz arra, ami nem az övé, hogy hisz benne, ha megkapja, neki tényleg más, szebb lesz az élete.
Persze a korral sem mindig jár bölcsesség, mindannyian hajlamosak vagyunk elhinni, hogy az újabb szükségszerűen jobb is – függetlenül attól, hányszor estünk már pofára.

Az ébredő erő
Matt Patriciának, a Detroit Lions februárban kinevezett edzőjének többek között egy másik újoncnak, Sam Darnoldnak köszönhetően sikerült olyan rosszul a New York Jets elleni, 48–17-es vereséggel végződő bemutatkozása. Az áprilisi draft első körében kiválasztott irányítót gyorsan bedobta a mély vízbe a Jets edzője, Todd Bowles, s bár a csodagyerek rögtön az első passzát a lehetőséget kihasználó, a kósza átadásból hat pontot szerző ellenfél vedőinek adományozta, ezt két touchdown és a végén örömjáték követte. Még az sincs kizárva, hogy az évek óta lesajnált Jets ebben a szezonban nemcsak betanítja az ifjú padawant, de útközben még nyer is egy-két meccset!

A sportcsapatok tulajdonosai sem különbek a halandóknál, ahogy az egyszeri szurkolók, úgy a háttérben a szálakat mozgató pénzemberek is rávarrják a felelősséget egyetlen palimadárra, rendszerint az edzőre, majd úgy néznek a régi tréner helyére tett új szakemberre, mintha az egymaga meg tudna oldani minden problémát.

Nos, a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság, az NFL 2018-as szezonjának első fordulóját követően ismét bebizonyosodni látszik, hogy nem mindent old meg az, ha lapátra teszik az évek óta az együttes sikereiért dolgozó edzőt csak azért, mert elmúlt az újdonság varázsa...

Amikor nem elég a 20–0 sem

Az előző idényt követően hét csapat döntött a váltás mellett, ami éppen elég volt ahhoz, hogy a hét új vezetőedző összehozza minden idők legrosszabb újoncmutatóját: mindannyian vereséggel mutatkoztak be, így éppen egy blamával múlták felül az eddigi legbénább, 2001-es, hat trénert felsorakoztató és hat kudarcot szenvedő garnitúra teljesítményét.

A sort a New York Giants stábját január 22-én átvevő Pat Shurmur nyitotta, akinek a többséghez képest legalább annyiban könnyű dolga volt, hogy az elődjét nehéz lett volna alulmúlnia.

Na, nem a szerencsétlen Steve Spagnuolóra gondolunk, akit a New York Giants történetének legsikertelenebb szezonjának a háromnegyedénél gyorsan beültettek a megüresedett edzői székbe, hanem a posztot neki átadó Ben McAdoora, aki azután, hogy az első évében a rájátszásba vezette a csapatot, a második szezonjában 12 meccsből összesen kettőt tudott megnyerni... Mielőtt leköszönt volna azért még padoztatta egyszer a kétszeres bajnok irányító Eli Manninget, akivel egyébként sorozatban 210 meccsen keresztül nem történt ilyen, csak hogy még jobban kilopja magát az őt ekkor már máglyára kívánó New York-i szurkolók szívéből.

A tél közepén kinevezett Shurmur korábban a Cleveland Browns élén már eltöltött két sikertelen évet 2011-ben és 2012-ben, de a tavaly a Nemzeti főcsoport döntőjéig menetelő Minnesota Vikings egyik sikerkovácsaként az év segédedzőjének járó díj bezsebelésével bizonyította, megérdemel még egy esélyt. A tavaly a másik, az Amerikai főcsoport döntőjében elhasaló Jacksonville Jaguars ugyan túl kemény falatnak bizonyult vasárnap a Giantsnek, de a 20–15-ös vereségnél láttak már rosszabbat New Yorkban.

Jó ötlet-e visszatérés?

A Chicago Bears irányítását átvevő Matt Nagynak sincs oka a szégyenkezésre annak ellenére, hogy nem sikerült győzelemmel nyitnia. A zseninek hitt, de sikerek helyett csak tanulságokkal gazdagodó és két év után elküldött Marc Trestman, majd az őt követő és már az érkezésekor is ezeréves John Fox kétéves regnálása után érkező tréner számára a Green Bay Packers bizonyult túl nagy falatnak, amelyet a liga történetének talán legtehetségesebb játékosa, Aaron Rodgers irányít. Ráadásul a Kansas City Chiefstől érkező Nagy nem adta olcsón a bőrét, a másodéves irányító Mitchell Trubisky erősségeire építve és a liga legjobb védőjátékosát, Khalil Macket szabadjára eresztve a harmadik negyedre 20–0-s előnyt tudott összerakni – az más kérdés, hogy egy húszpontos előny Rodgers ellen még akkor sem feltétlenül elegendő, ha éppenséggel sérült...

A Bears-szurkolók számára öröm az ürömben, hogy miután évekig csak a Packers pofozózsákjaként pózoltak kedvenceik, ezúttal végre reális esélye van, hogy a Chicago a csoportgyőzelemért folytatott versenyfutásban legalább megszorongathatja az északi kisváros csapatát és a Minnesota Vikingst.
Az eddig felmentett párossal ellentétben a Detroit Lions irányítását átvevő Matt Patricia és az Oakland Raidershez visszatérő, a csapatot 1998 és 2001 közt már edző Jon Gruden lebőgésére kevésbé könnyű mentségeket találni.

A New England Patriots védőegységét 2012-től 2017-ig irányító, kétszeres bajnok Patricia olyan Detroitot vett át, amely az elmúlt két évben egyaránt több győzelemmel zárt, mint vereséggel, s amely a liga jobb irányítói közé sorolható Matthew Staffordnak köszönhetően évek óta a siker küszöbén áll.

A télen elküldött Jim Caldwellből éppen az a kis extra hiányzott, ami akár a végső sikerig is repíthette volna a Lionst – legalábbis a vezetőség szerint. Az első fordulóban gyorsan kiderült, hogy nem feltétlenül csak a négy év alatt 28 vereség mellett 36 győzelmet felhalmozó edző miatt nem ünnepelhettek az elmúlt években bajnoki címet Michigan államban: első meccsén, hazai pályán 48–17-es pofonba szaladt bele Patricia, ami azért is különösen fájó, mert az elmúlt két szezont egyaránt csupán öt győzelemmel záró, újonc irányítóval kiálló New York Jets állt a másik végen...

...és folytatódhat a lejtmenet

De Patricia szurkolói megítélése még a szégyenteljes blama ellenére is minden bizonnyal pozitívabb, mint az Oaklandet egy pillanat alatt szétverő Jon Grudené. A 2008-tól mostanáig televíziós szakemberként ténykedő, egyszeres bajnok szakember abba a szerencsés helyzetbe került, hogy megváltóként várta vissza egy olyan szurkolótábor, mely a 2002-es, éppen az ő Tampa Bay Buccaneerse ellen elveszített nagydöntő óta csupán egyszer tombolhatott playoffmeccsen.

Persze a rövidesen Los Angelesbe költöző Raiders hívei mindenre fittyet hánynának, ha kedvenceik még addig leszállítanának egy bajnoki címet, amíg tovább nem állnak, de az első fordulóban mutatottak, a Los Angeles Rams ellen elszenvedett 33–13-as vereség alapján erre nem sok esély mutatkozik.

Az első hetet vereséggel záró „újonc hetek” listáját az Indianapolis Colts élén a Cincinnati Bengals ellen 34–23-ra elhasaló Frank Reich; a liga történetének leghosszabb, több mint nyolcórás mérkőzésén a Miami Dolphins ellen 27–20-as pofonba beleszaladó Tennessee-mester, Mike Vrabel; illetve az Arizona Cardinals élén a Washington Redskins ellen 24–6-ra alulmaradó Steve Wilks zárja. A következő fordulóban pedig minden adva lesz ahhoz, hogy újabb vereséggel folytathassák a kezdeti fázisban lévő mélyrepülésüket – merthogy nem egymással találkoznak.