A szárnyaló Irving és a Cleveland újabb nagyvadat ejtett

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2013.02.03. 09:43
null
A Cleveland legyőzte az Oklahoma Cityt (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában mára virradóra kilenc mérkőzést játszottak, melyek közül több is meglepően nagy különbségű győzelemmel végződött, ám a játéknap fénypontja egyértelműen a Cleveland Cavaliers meglepetés-győzelme volt az Oklahoma City Thunder ellen – Kyrie Irving a maga 35 pontjával újfent hős lett. Carmelo Anthony nagy sorozata megszakadt, de a New York így is majd' 40 ponttal nyert a Sacramento ellen, James Harden megszerezte élete első tripla dupláját, méghozzá a Charlotte elleni győzelem alkalmával. A Chicago négy alapembere nélkül is simán nyert Atlantában, míg a San Antonio Tim Duncan kidőlését is elbírta a Washington ellen. Nézzük, milyen érdekességek történtek még ezen a játéknapon!

Atlanta Hawks–Chicago Bulls 76–93


A Hawks képtelen volt élni az eséllyel, hiszen a Bulls Derrick Rose, Kirk Hinrich, Carlos Boozer és Joakim Noah különböző sérülései miatt elképesztően tartalékos felállásban vették fel a harcot Atlantában, ám végül nagyon simán célba ért a Thibodeau-legénység. Taj Gibson 19 pontos, 19 lepattanós dupla duplát szállított, Luol Deng a maga 25 egysége mellé, 14 lepattanót, 5 gólpasszt és 4 labdaszerzést íratott fel a statisztikai lapra, Nate Robinson pedig 20 ponttal és 8 gólpasszal pótolta a rotációban előtte lévő két sérült irányítót.

A Hawks legjobb dobói: Josh Smith 19, J. Teague 16, Horford 14
A Bulls legjobb dobói: Deng 25, N Robinson 20, T. Gibson 19

New York Knicks–Sacramento Kings 120–81

Elképesztően egyoldalú mérkőzést láthatott ezen az estén a Madison Square Garden lelkes közönsége, hiszen a New York cseréi(!) is túldobták a teljes Sacramentót, így Carmelo Anthony-tól elég volt 9 pont is, megszakadt a korábban egyhuzamban 31 mérkőzésen legalább 20-at szóró sztár szériája, ám a Knicks nyerésben maradt. JR Smith 25 pontja mellett leginkább a hibátlanul dobó Amare Stoudemire (10-ből 10 mezőnyből) 21 egysége érdemel említést, no meg Tyson Chandler egymás utáni második 20 lepattanós performansza is kuriózumnak számít.

A Knicks legjobb dobói: JR Smith 25, Stoudemire 21, Novak 15
A Kings legjobb dobói: Cousins 25, Fredette 14, T. Robinson 11

PLUSZ, MÍNUSZ
A nap hőse: Kyrei Irving, aki 35 pontot szórt az Oklahoma Citynek és győzelemre vezette a gyengécske Clevelandet a tavalyi finalista ellen.
A nap lúzere: A Sacramento Kings, mely csapatként egy ponttal kevesebbet dobott, mint a New York Knicks cseresora!

Cleveland Cavaliers–Oklahoma City Thunder 115–110

Kyrie Irving egy kisebb betegség után újra csúcsformába került, s megint lejátszott a pályáról egy all-star kisembert, Russell Weestbrookot. Ez még önmagában is nagy szó lenne, de a teljes igazság az, hogy a 35 pontot szerző, csapata utolsó 15 egységéből 13-at egymaga szállító Irving a liga második legjobb mutatójú csapatát, az Oklahoma City Thundert verte el kis túlzással egyedül. A 32 egységig jutó Kevin Durant még a hajrá előtt vissza tudta hozni az akkor mélyről feljövő OKC-t, de Irvinget képtelen volt védeni a Brooks-legénység, így nagy skalpot gyűjthetett be a Cavaliers, mely a két hete megszerzett Speighst-től (21 pont, 10 lepattanó) is nagy segítséget kapott.

A Cavaliers legjobb dobói: Irving 35, Speights 21, C. Miles 16
A Thunder legjobb dobói: Durant 32, Weestbook 18, Ibaka 18

Houston Rockets–Charlotte Bobcats 109–95

A 21 ponttal, 11 lepattanóval és 11 gólpasszal végző James Harden élete első tripla duplájával vezette diadalra a Houstont, mely a rengeteg idegenbeli mérkőzés és a mérleg drasztikus rontása után februárban sokkal többet játszhat hazai közönség előtt. A texasiaknál ki kell emelni a fiatal Patrick Pattersont is, aki a maga 24 egységből 14-et az utolsó negyedre tartogatott, az ő főszereplésével a Rockets hátrányból fordított a legvégső 8 percben. A vendégeknél Michael Kidd-Gilchrist ijesztő sérülést szedett össze, miközben egy ütközésnél a fejét verte be csapattársa csípőjébe, ez a jelenet alaposan vissza is vetette a fiatal Bobcats lendületét.

A Rockets legjobb dobói: Patterson, Parsons 24–24, Harden 21
A Bobcats legjobb dobói: Walker 24, Sessions 20, Henderson 15

Minnesota Timberwolves–New Orleans Hornets 115–86

A 9 pontos, 7 gólpasszos Ricky Rubio nem hozott extra statisztikákat, viszont gyönyörűen vezette fel a show-t Minnesotában, ahol 24 órával korábban simán kapitulált a Timbwerwolves a Lakers ellenében. A Hornets Eric Gordon nélkül ideális ellenfél volt a "józanodáshoz", a 18 egységig jutó Anthony Davis húzta New Orleans egyszerűen nem tudott meccsben maradni ezen az estén, a 18-at szóró Cunningham és társai igen tartalékos felállásban is célba értek.

A Timberwolves legjobb dobói: Cunningham 18, Pekovics 14, Sved, Kirilenko 12-12
A Hornets legjobb dobói:
A. Davis 18, R. Lopez 16, Rivers 9

Milwaukee Bucks–Orlando Magic 107–98

Az Orlando meglehetősen hiányos hátvédsorral állt fel, hiszen Jameer Nelson és Arron Afflalo is hiányzott – alapesetben mindketten kezdők. Ennek ismeretében nem meglepő, hogy a Bucks kisemberei, Monta Ellis és Brandon Jennings bizonyultak nyerőembereknek. A palánkok alatt annyira nem érződött a minap lábtörést szenvedett Glen Davis hiánya, a Magic 52-42-re hozta a lepattanócsatát, Nikola Vucevic és Moe Harkless és kétszámjegyű pontot és lepattanót pakolt a közösbe – ám ez is csak arra volt elég, hogy tartani tudják a lépést az ellenfél nagyembereivel. A betegségéből visszatérő Larry Sanders 17 pontja és 13 lepattanója mellé 6 blokkot is kiosztott, a török Ersan Iljasova pedig folytatta 2013-as jó játékát. A Bucks egy győzelemnyire megközelítette a keleti 6. helyen álló Atlantát.

A Bucks legjobb dobói: Ellis 21, Jennings 20, Sanders 17, Iljasova 16.
A Magic legjobb dobói: Vucevic 20, Harkless 19, Redick 15.

San Antonio Spurs–Washington Wizards 96–86

Közel két hét után tért vissza a parkettre Tim Duncan, a Spurs All-Star Gálára beválogatott erőcsatára, de nem sokáig segíthette csapatát: az első félidő végén Martell Webster, a Wizards kiscsatára szerencsétlenül esett Duncan lábaira. Az eset után a nagyember saját lábán hagyta el a játékteret, és az első hírek szerint csak kisebb boka- és térdsérülést szenvedett - de szinte biztosan kihagyja két hét múlva esedékes All-Start. Maga a mérkőzés sima volt: a Wizards az első félidőben mindössze 26 pontot volt képes összekaparni, így hiába pörgött maximális fordulaton a John Wall vezette gárda a második félidőben, a Spurs Duncan és az át sem öltöző Manu Ginobili nélkül is behúzta a kötelezőt.

A Spurs legjobb dobói: Parker 19, Green 15, Splitter 12.
A Wizards legjobb dobói: Wall 21, Webster 14, Nene-Singleton 11-11.

Portland Trail Blazers–Utah Jazz 105–99

24 órával korábban Salt Lake City-ben győzött a Jazz, most a Portland visszavágott, amivel meg is szakította ötmeccses vereségszériáját a mormonok ellen. A Blazersben az újonc irányító, Damian Lillard remekelt, de nem csak ő volt a siker letéteményese. A gárda 50% felett triplázott, a Batum-Aldridge-Hickson trió mindegyik tagja elérte a 10 lepattanót, ami a kiváló magasemberekkel rendelkező Jazz ellen dicséretes – a Blazers kispad pedig 28 pontot termelt, ami az ő szintjükön extraklasszis teljesítménynek számít. Jó játékból a túloldalra is jutott, Randy Foye 6 triplát termelt be és DeMarre Carroll nem hibázott mezőnydobást (5/5), mellettük azonban senki nem nyújtott kiemelkedőt.

A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 23, Hickson 21, Aldridge 18.
A Jazz legjobb dobói: Foye 23, Millsap 18, Marvin Williams 15.

Golden State Warriors–Phoenix Suns 113–93

Stephen Curry, a hazaiak irányítója kétmeccses kihagyás után jelentkezett játékra – jól tette. 29 pontját 6 triplával színesítette, kiosztott 8 gólpasszt, csapata pedig a második félidőben 24 egységet vert a Sunsra. A kezdőötös 94 pontot szórt, Curry mellett az újonc kiscsatár Harrison Barnes játszott extrát, 21 pontját 9/11-es mezőnymutatóval érte el. Andrew Bogut visszatérése új lendületet adott a Warriorsnak védőoldalon, a kiválóan védekező ausztrál center szorításában a Suns nagyemberei csak szenvedtek (Scola 9, Gortat 4 pontig jutott) – mint ahogy az egész Phoenix nagyon gyenge volt ma (is).

A Warriors legjobb dobói: Curry 29, Barnes 21, Thompson 17, Lee 16.
A Suns legjobb dobói: Beasley 24, Dudley 16, Dragic 13.

 

NBA
ALAPSZAKASZ, 92. JÁTÉKNAP
Atlanta Hawks–Chicago Bulls 76–93
New York Knicks–Sacramento Kings 120–81
Cleveland Cavaliers–Oklahoma City Thunder 115–110
Houston Rockets–Charlotte Bobcats 109–95
Minnesota Timberwolves–New Orleans Hornets 115–86
Milwaukee Bucks–Orlando Magic 107–98
San Antonio Spurs–Washington Wizards 96–86
Portland Trail Blazers–Utah Jazz 105–99
Golden State Warriors–Phoenix Suns 113–93

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik