Mi van vele? Újra a nyakában lóg a Fradi-medál – Babatunde Fatusi-interjú

Floridában jelentős távolságokat kell leküzdeni. Egy-egy találkozót nem könnyű csak úgy összehozni, Miami Gardens városa több mint harminc kilométerre található az égig érő toronyépületekkel tarkított óceánparti központtól. Útra keltünk, hogy meglátogassuk Babatunde Fatusit, aki a nyüzsgő belváros helyett a nyugodtabb elővárosban lelt otthonra. Mint kiderült, nem véletlenül bérel errefelé lakást, Miami Gardens Florida egyik legnépesebb olyan városa, ahol a lakosság többsége afroamerikai. A Pécsi MFC és Ferencváros korábbi kedvence arra kért bennünket, ha lehet, délután találkozzunk, miután éjszaka dolgozik, a délelőttöket alvással tölti.  

 „Nem szégyellem, éjjeliőrként dolgozom. Tíz és fél éve költöztem Amerikába, eleinte alkalmi munkákból tartottam el magam. Tudták, ha füvet kell nyírni vagy felszerelni valamit a házban, engem kell hívni. Egy barátom révén kerültem Miamiba, őt látogattam meg itt, és végül maradtam. A lényeg nekem csak az volt, hogy Afrikát magam mögött hagyhassam!”    

Nem tudja a családját anyagilag támogatni

A korábbi nigériai válogatott támadó elmondta, odahaza gyakorlatilag mindent elvesztett. A szülei meghaltak, a játékos-pályafutása befejezése után üzleti vállalkozást indított, ám a biznisz idővel becsődölt, s odalett a vagyona. A társával olajkereskedelemmel foglalkozott, ő amolyan csendestárs volt. Eleinte minden szép és jó volt, úgy tűnt, a befektetés szép hasznot termel, ám a vállalkozás nem sokkal később bedőlt.

„Nigériából mindenképpen el akartam jönni, úgy éreztem, nincs tovább maradásom. Rengeteg barátom volt, legalábbis azt hittem, hogy a barátaim… Amikor bajba kerültem, kiderült, nem azok. A nehéz időkben nem álltak ki mellettem, hátat fordítottak nekem. Pedig aki ismer, tudja rólam, mennyire jószívű ember vagyok. Édesanyám és édesapám ezt követően halt meg. Úgy éreztem, nincs ott jövőm, új életet kellett kezdenem.”     

Ennek már tíz és fél éve, 2015 tavaszán landolt Miamiban. Azóta el sem hagyta Amerikát, pedig volt felesége és három lánya Nigériában él. A jó hír, hogy Floridában is van egy lánya, vele legalább olykor tud találkozni.

„Nem élek jól, nincsen vagyonom, de legalább élek. Mindig is szorgalmas voltam, a munka nekem sohasem jelentett terhet. Azt bánom, hogy a családom messze van tőlem, és arra sem vagyok büszke, hogy anyagilag nem tudom őket támogatni. A legkisebb lányom tizenhét, a legidősebb huszonhárom múlt. Ő még Budapesten született.”     

Arra viszont annál büszkébb, hogy úgy lett olimpiai bajnok és jutott el a Bajnokok Ligájába, hogy soha senki sem tanította futballozni.

„Ha láttam egy cselt a televízióban, odalent az utcán megpróbáltam utánozni. Vasárnaponként még most is eljárok focizni, néhány hete Dallasban fordultam meg, minden évben van egy torna korábbi profi játékosoknak. Az öregfiúkban játszom, de sokszor nem akarják elhinni, hogy elmúltam negyven. Pedig szeptemberben töltöttem be a negyvennyolcat. Talán azért is tartom ilyen jól magam, mert nem iszom, nem drogozom.”     

A kávézóban csókolgatta a magyarországi ajándékot

Babatunde Fatusi még évekkel ezelőtt elmondta nekünk, hogy a nyakláncáról elhagyta a Fradi-medált, pontosabban annak idején Nigériában azt is ellopták. A Ferencváros vezetősége partner volt akciónkban, s örömmel küldött egy ezüstmedált korábbi játékosának. Amikor az egykori támadó meglátta a díszdobozban az ajándékot, elérzékenyült.

 „Ez egészen elképesztő! Nagyon köszönöm. Hajrá, Fradi! Jól mondom?!” – majd megcsókolta az új érmét.

Aztán szóba került a múlt, az időszak, amikor még a pályákon cikázott a védők között. Babatunde Fatusi a magyarországi évek előtt a svájci Servette futballistája volt, egyik nap szólt neki a klub elnöke, hogy egy magyar csapat szívesen megnézné őt. Néhány nappal később már a ciprusi edzőtáborban találta magát, a PMFC színeiben három felkészülési mérkőzésen is a kapuba talált.

 „A Pécs igazolt le. Pontosabban a PSG, a mai napig így hívom a klubot.”     

A korábbi nigériai csatárról számtalan történet kering, ezek közül az egyik legviccesebb, amikor a Pécs játékosaként összekeverte a szurkolótáborokat. A Honvéd elleni bajnokin a gólját követően véletlenül rossz tábor elé szaladt ki ünnepelni – mentségére szóljon, mindkét egyesület színe a piros-fekete.

De nem tagadja, a Ferencváros mindig is közelebb állt a szívéhez, sőt, bárhová sodorta az élet, bárhol is kérdezték, mindig azt mondta, az FTC volt a legjobb klub, amelyben valaha futballozott.

 „Életem legszebb időszakát töltöttem ott. Az öltözői sztorikat holnap reggelig tudnám mesélni. Igazából mindenkivel jól kijöttem. Simon Tiborral, Vincze Ottóval és Hajdu Attilával a legjobban. Emlékszem, egyszer nigériai népviseletben mentem edzésre a Népligetbe. Odahaza volt egy ilyen darabom, gondoltam, miért ne mennék abban edzésre. Poncsószerű ruha volt, nagy sikert aratott az öltözőben. A többiek fogták a hasukat a nevetéstől. Sajnáltam, hogy egy év után el kellett jönnöm, de úgy éreztem, a szakmai stáb nem számít rám. A második csapathoz akartak irányítani, de akkor felmentem az irodába és mondtam, inkább elmegyek.”     

Az édesanyja gyerekkora óta Alabinak hívta 

A nigériai légiós futballozott Elefántcsontparton, Svájcban, Magyarországon, Tunéziában, Dél-Afrikában, Belgiumban, Lengyelországban, Németországban, Szaúd-Arábiában, végül a vietnámi másodosztályból vonult vissza. A legtöbb helyen Babának hívták, a Ferencváros öltözőjében néhányan Tündinek, akadt olyan is, aki Fatusinak.

„A családom odahaza Teslimnek szólított. Ez az igazi nevem. Igaz, édesanyám gyerekkorom óta Alabinak becézett, ez amolyan különleges névnek számít otthon. Szeretetből hívott így.”     

Az is szép történet, hogy annak idején utolsóként hívták be a később olimpiai bajnoki címet szerző nigériai válogatottba. Szinte teljes volt az 1996-os atlantai ötkarikás játékokra készülő keret, amikor a válogatott szakmai stábjának tagjai látták, hogy a Ferencvárossal a Bajnokok Ligájában szerepel, megnéztek néhány videófelvételt róla, és gyorsan értesítették.

 „Amikor befutott a meghívó, nem is igen akartam elhinni, hogy utazom Atlantába. Mielőtt elindultam az olimpiára, a Ferencváros öltözőjében mondogattam a többieknek, meglátják, arannyal térek vissza. Nem hittek nekem. Mindenki csak mosolygott rajtam, volt, aki legyintett. Aztán amikor a nyakamban az aranyéremmel sétáltam be a felkészülés kezdetén az öltözőbe, nagy volt a csend.”  

Esteledett már, mire felálltunk az asztaltól, Babatunde Fatusi hazaindult. Pontosabban bérelt lakásába, ahol több mint egy évtizede egyedül él.  

Babatunde Fatusi 1995 nyarán Pécsről érkezett a Ferencvárosba, utolsó mérkőzését egy évvel később, áprilisban játszotta az Üllői úton. A zöld-fehérek színeiben 23 alkalommal lépett pályára, 5 gólt szerzett, az idény végén bajnoki címet ünnepelt az együttessel, és tagja volt a Bajnokok Ligája csoportkörébe jutott csapatnak. Ezt követően 1996 és 1999 között 5 alkalommal lépett pályára a nigériai válogatottban, amelyben egy gólt szerzett, Atlantában pedig olimpiai bajnoki címet szerzett.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2025. október 4-i lapszámában jelent meg.)