Vizes vb: magyarok tervezték a vízilabdatorna labdáját

Vágólapra másolva!
2023.06.21. 12:01
null
Az idei vizes vb labdáját a tavalyi, budapesti viadalon mutatták be (Fotó: mikasasports.com)
Címkék
Magyar tervezésű labdával játsszák majd a fukuokai vizes világbajnokság vízilabdatornájának mérkőzéseit, a játékszer egy rangos díjat is elnyert már.

A labdát a gyártó Mikasa cég rendelte meg a magyar dizájnercsapattól, amelyet számos tervező közül választott ki.

Az MTI-hez eljuttatott közleményben olvashatók a Mikasa elnök-vezérigazgatója, Juji Szaeki szavai, aki így mutatta be az új labdát: „Ez messze a legjobb vízipólólabda, amit valaha alkottunk.”

A Graphasel Design Studio art direktora, Ördögh László elmondta, a győztes terv Láng Kristóf nevéhez fűződik, az elkészítése során számos dologra kellett ügyelni, és a végén egy gömbre illeszthető tökéletes dizájnná kellett összeállnia.

„A labdát ugyanis az alapoktól elkezdve kellett újratervezni, és olyan színeket és grafikát kellett alkalmazni, ami kontrasztos, vibráló és dinamikus, hogy a víz alatt is jól kivehető és könnyen megtalálható legyen a játékosok számára”
– fűzte hozzá.

A labda – amelyet a magyar klubcsapatok már tesztelhettek – egy rangos amerikai díjat is kapott a közelmúltban: a New York Product Design Awards 2023-as díjkiosztóján lett aranyérmes a magyar csapat terve.

A magyar dizájner stúdió az amerikai elismerés mellett számos nemzetközi díjat elnyert már és több sporttal kapcsolatos projektben is bizonyított: többek között a 2017-es és 2022-es magyarországi vizes vb arculatát is a csapat tervezte. A magyar cég többek között hétszer nyerte el a dizájnvilág egyik legrangosabb nemzetközi elismerését, a Red Dotot.

Legfrissebb hírek

Vizes vb: megérkezett Szingapúrba, de nem edzett a férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
6 órája

A magyar férfi vízilabda-válogatott tele van fiatal kulcsjátékossal

Vízilabda
8 órája

Vizes vb: már a helyszínen készül a női vízilabda-válogatott

Vízilabda
Tegnap, 18:23

A fiataloké a terep Szingapúrban a női vízilabda-vb-n

Vízilabda
Tegnap, 12:47

Csoma Kristóf: Kapusként sokat jelent, ha kiismered az ellenfelek lövőit

Vízilabda
2025.07.06. 10:55

Garda Krisztina: Nem féltem a fiatalokat, mindenki belevaló a csapatban

Vízilabda
2025.07.05. 09:35

Vizes vb: huszonöt magyar úszó indul, Kós öt számban nevezett

Úszás
2025.07.04. 15:19

Manhercz Krisztián a vb előtt: „Megvan a potenciál a magyar válogatottban”

Vízilabda
2025.07.04. 14:36
Ezek is érdekelhetik