Vizes vb: döntetlen a mieink csoportjában, negyeddöntős a férfiválogatott

Vágólapra másolva!
2019.07.17. 07:11
A dél-koreai Kvangdzsuban zajló vízilabda-világbajnokság férfi tornáján a C-csoport szerdai második mérkőzésén a dél-afrikai válogatott 8–8-as döntetlent játszott Új-Zélanddal, ami azt jelenti, hogy a magyar válogatott már matematikailag is bebiztosította helyét a csoport élén, s ezzel együtt a legjobb nyolc között.

A Dél-Afrika–Új-Zéland mérkőzés előtt az afrikaiaknak lett volna még matematikai esélyük a mieink megelőzésére, ha megnyerik a magyar idő szerint reggel fél hatkor kezdődő találkozót – majd utána a magyarok elleni utolsó csoportmeccset is… –, ám a győzelemre már ma sem volt lehetőségük: ugyan az első negyedet megnyerték 2–0-ra, a végén a döntetlen után is nekik kellett futniuk, mindössze 18 másodperccel a találkozó vége előtt tudott egyenlíteni Etienne Le Roux (8–8).

Ez tehát azt is jelenti, hogy a magyar válogatott biztosan csoportelsőként zár, azaz egyből a negyeddöntőben folytatja, ahol az A-csoport második helyezettje és a B-csoport harmadik helyezettje közötti rájátszás győztesével találkozik július 23-án.

EMLÉKEZTETŐ

VÍZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG
FÉRFIAK, CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
C-CSOPORT
Magyarország–Spanyolország 13–11
(4–2, 5–4, 3–0, 1–5)

Bővebben itt olvashat a spanyolok legyőzéséről.

A CSOPORT MÁSIK MECCSÉN
Dél-Afrika–Új-Zéland 8–8

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Magyarország
2
2


37–15
4
2. Spanyolország2
1

1
34–16
2
3. Új-Zéland2

1
1
12–32 1
4. Dél-Afrika2

1
1
11–31 1

A Nemzeti Sportot a vizes vb-ről tudósítja: Csurka Gergely, Roska Emese Boglárka, Derencsényi István (Kvangdzsu), Kovács Erika (Budapest)

Legfrissebb hírek

Vizes vb: tizenkét éves szupertehetség is a kínai úszócsapatban

Úszás
2025.05.22. 10:57

Megragadna a pólóválogatottban Szécsi Zoltán fia

Vízilabda
2025.05.22. 10:03

Varga Zsolt kihirdette a vízilabda-válogatott vb-felkészülési keretét

Vízilabda
2025.05.20. 15:54

Aranyesélyes válogatottakat szeretne 2027-re és 2028-ra az MVLSZ elnöke

Vízilabda
2025.05.17. 11:44

A férfiak a spanyolokkal, a nők a görögökkel egy csoportban a vízilabda-vb-n

Vízilabda
2025.05.07. 16:52

Nemzeti Sportrádió: Varga Zsolt értékelte a világkupa-szereplést

Vízilabda
2025.04.17. 22:08

Varga Zsolt: Fontos visszajelzéseket kaptunk

Vízilabda
2025.04.15. 10:25

Szétlövés döntött, Magyarország bronzérmet szerzett a férfi vízilabda-vk-n

Vízilabda
2025.04.13. 19:49
Ezek is érdekelhetik