Vízilabda: „Az én időmnek vége” - Szécsi Zoltán

Vágólapra másolva!
2012.08.13. 07:56
Tegnap már beszámoltunk róla, hogy Kásás Tamás a spanyolok elleni, sikerrel megvívott olimpiai helyosztó után bejelentette visszavonulását. Az sejthető, hogy a játékokat követően a háromszoros olimpiai bajnokok közül többen hasonlóan tesznek, vagy legalábbis a válogatottban lemondják a szereplésüket. Szécsi Zoltán a Reuters hírügynökségnek beszélt erről.

A nemzetközi sportsajtóban is téma a magyar férfi vízilabda válogatott olimpiai ötödik helye, az hogy a horvátok olimpiai bajnoki címével lezárult egy korszak a vízilabdában, a „magyar korszak", amely során 2000 és 2008 között három olimpiát nyert Kemény Dénes csapata. a horvátok olimpiai bajnoki címével lezárult egy korszak a vízilabdában, a „magyar korszak", amely során 2000 és 2008 között három olimpiát nyert Kemény Dénes csapata.

A Reuters hírügynökség kiemeli azokat a játékosokat – Biros Pétert, Kásás Tamást, Szécsi Zoltánt és Kiss Gergelyt – akik meghatározták ezt az időszakot, és akik most is ott voltak a csapatban Londonban.

„Az én időszakomnak vége. Jön az új generáció – idézi a hírügynökség Szécsit, akit a londoni kudarcról is faggattak. – Úgy érzem, fejben elfáradtunk, de azt nem tudom, hogy ennek mi az oka.”

„Nehéz bármit is mondani. Sokat fogunk még beszélgetni a történtekről” – vette át a szót Kiss Gergely, aki az ötödik hely ellenére nem feledkezett meg a sikerekről sem.

„Négy olimpián játszottam, ebből háromszor aranyérmet nyertem, sokan álmodnak hasonlóról" – nyilatkozta a háromszoros olimpiai bajnok.

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 22. rész: Kozák Danuta

Egyéb egyéni
2025.10.02. 17:47

Együtt ünnepeltek a sydney-i olimpia hősei

Egyéb egyéni
2025.10.01. 21:32

Prima Primissima díj: Illés Fanni és Nyilasi Tibor is a jelöltek között

Egyéb egyéni
2025.10.01. 16:41

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 21. rész: Hosszú Katinka

Úszás
2025.09.30. 17:11

Golovin Vlagyimir lezárta a Szöllösi-Schatzl-kérdést: „Én nem értettem félre semmit”

Kézilabda
2025.09.30. 13:41

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 20. rész: Gyurta Dániel

Úszás
2025.09.28. 17:09

Madrid pályázna a 2040-es olimpia megrendezésére

Egyéb egyéni
2025.09.23. 19:31

Szécsi Zoltán a sydney-i olimpiáról: Tudtuk, mit vittünk véghez, de fogalmunk sem volt, hogy ez mit jelent

Vízilabda
2025.09.22. 12:55
Ezek is érdekelhetik