Vízilabda: megműtötték Gyarmati Dezsőt, de már elhagyta a kórházat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.03.03. 10:54
Hazaengedték a kórházból Gyarmati Dezsőt, a magyar vízilabda játékos- és edzőlegendáját.
A 82 éves, háromszoros olimpiai bajnokot – a szövetség szerdai tájékoztatása szerint – az utóbbi öt hétben a Királyhágó utcai Országos Gerincgyógyászati Központban ápolták. Ott Varga Péter Pál főorvos megoperálta, a műtét jól sikerült, ennek eredményeként kedden elhagyhatta a kórházat.  

Amint azt Török László sajtófőnök az MTI-vel tudatta, Gyarmati Dezső otthonában már a szokásos vehemenciával fogadta az érdeklődők telefonhívásait, bár orvosai rövid pihenőt, utána pedig fokozatosságot írtak elő számára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik