Szabálymódosító kongresszus a vb előtt

Vágólapra másolva!
2005.06.06. 00:13
Címkék
A vizessportok júliusban, Montrealban megrendezendő világbajnokságát (július 17-31.) mintegy bevezeti a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) kongresszusa, amelyen a vízilabda tervezett szabályváltoztatásai is szóba kerülnek. A régóta terítéken lévő változások elsődleges célja a póló felgyorsítása.
Noha nem pörgeti fel a mérkőzéseket, a játékidő növelése is szerepel a módosítási javaslatok között, egyúttal a FINA az időtartam egységesítésére törekszik. Több európai országban, így Olaszországban, Németországban, Görögországban (akárcsak a Világligában) 4x9 percig tartanak a bajnoki összecsapások, Horvátországban pedig régóta 4x8 percig játszanak a csapatok. A FINA állítólag az utóbbi bevezetésére hajlik, a 36 perces tiszta játékidőt a sportág fejlődő országai miatt nem vezetné be. A gyorsítást szolgálná a 30 másodperces támadóidő szabályzatba iktatása, ami a minél fürgébb akcióépítést követelné meg a játékosoktól. Sarokdobás csak akkor következne, ha a védelem egyértelműen, jól kivehetően tessékeli ki a labdát az alapvonalon túlra. Három évvel ezelőtti életre hívása óta a Világligában nem négy, hanem öt méterről végzik el a büntetődobást, amit kiterjesztenének valamennyi versenyre. De nemcsak a medence szélére helyezett, négyméteres távolságot jelző sárga, hanem a hét métert jelölő zöld bója is feleslegessé válik. Mint ismert, hét méterről vagy azon túlról egyből kapura lehet lőni a labdát szabaddobásból, a tervbe vett változás folytán viszont öt méterre vinnék előre a határmezsgyét. Mindez növelné a gólszerzési lehetőségek számát. Ahogy más csapatsportágakban, a térfélcserét megelőzően akár nagyszünetet is tarthatnának (Németországban például negyedórás pihenő van érvényben), ám ennek elfogadása szóba sem jön. Leginkább azért, mert túlságosan is megtörne a játék ritmusa, és alaposan megváltozna a játék első két negyedben mutatott képe.Rom-Telecom-kupa, nemzetközi férfitorna, Bukarest
1. játéknap: Görögország-Szlovénia 12-5, Románia-Franciaország 6-5
Románia a magyar válogatott csoportellenfele a júliusi világbajnokságon.
Legfrissebb hírek

Eső miatt nem értek véget a magyarok meccsei a US Open selejtezőjében

Tenisz
5 órája

Csütörtöki sportműsor: ETO FC–Rapid 1. mérkőzés a Konferencialigában

Minden más foci
6 órája

Az ETO nekifut az utolsó akadálynak; Faluvégi Dorottya: A csőd és a sérülés az élsport része

E-újság
6 órája

Marshall-futballterv – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Rögzített helyzetek… – Thury Gábor jegyzete

Bajnokok Ligája
6 órája

Fucsovics tovább remekel, már negyeddöntős Winston-Salemben

Tenisz
6 órája

A BL-főtábla küszöbén a Bodö/Glimt, a másik három párharcban döntetlen született

Bajnokok Ligája
6 órája

Gyémánt Liga: Világos Adriana győzött a svájci özönvízben

Atlétika
7 órája
Ezek is érdekelhetik