Vízilabda: Benedek Tibor lemondta a válogatottságot

Vágólapra másolva!
2005.05.22. 18:18
Címkék
Benedek Tibor, olimpiai- világ- és Európa-bajnok vízilabdázónk többé nem játszik a válogatottban.Erről döntött a közelmúltban a harminchárom éves világklasszis, de a hivatalos bejelentést csak az Euroliga négyes döntőjét követően hozta nyilvánosságra.
A Domino balkezes bombázója, aki a négyes döntőben a magyar bajnok legjobbjának bizonyult a múlt héten tudatta döntését Kemény Dénes szövetségi kapitánnyal, aki fájó szívvel ugyan, de tudomásul vette a elhatározását.

Benedek Tibor (képünkön) 382 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban, amellyel csúcstartónak számít és ahogy a nemzeti csapattal, úgy klubszinten is minden dicsőséget magáénak tudhat. A KSI-ből igazolt Újpestre, ahonnan Olaszországba szerződött. Évekig volt a Roma, majd a Pro Recco meghatározó játékosa, tavaly igazolt vissza Magyarországra, a Domino-BHSE csapatához. Időközben magyar és olasz bajnoki címei mellé begyűjtötte a BEK, az Euroliga, a Szuperkupa és a LEN-kupa aranyérmeit

Benedek azzal indokolta döntését, hogy szervezete visszajelzéseit nem hagyhatta figyelmen kívül. Áprilisban ugyanis szívritmuszavart állapítottak meg nála a vizsgálatok. Benedek szerint a tizenhat évnyi munka, az átdolgozott nyarak nem múltak el nyomtalanul és a folytatásban már nem tudná az általa kívánt és elvárt szintű munkát elvégezni a nemzeti együttesben.

Benedek Tibor klubszinten tovább folytatja, jelenleg érvényes szerződés köti a Dominóhoz.
Legfrissebb hírek

A Serie A-ban az Inter, a Bundesligában a Bayern München az esélyes az Opta szerint

Olasz labdarúgás
33 perce

Örök Város, örök reménykedés?

Olasz labdarúgás
1 órája

A társak Hegedüsnek: Csak mosolyogj és élvezd a pillanatot

Jégkorong
1 órája

Videó: így búcsúztak Diogo Jotától a Premier League első fordulójában

Angol labdarúgás
2 órája

Kosárlabda: megnyerték a helyosztójukat a magyar U16-os lányok az Eb-n

Utánpótlássport
2 órája

Újra csatasorba áll a szolnoki röplabdacsapat az élvonalban

Röplabda
2 órája

Kessié, Toney és Millot is betalált, az Al-Ahlival döntőznek Ronaldóék a szaúdi Szuperkupában

Minden más foci
2 órája

Thomas Bach a Testnevelési Egyetem díszdoktora lett

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik