Hét szegedi gól sorozatban

Vágólapra másolva!
2004.10.14. 23:20
Címkék
A Savona ellen szerdán mutatott helytállás ellenére kissé megilletődöttnek tűnt a Szeged a második játéknapon.
Az NSO ajánlja:

Eredmények, csoportbeosztások, menetrend: A 2004&

LEN-KUPA
Az NSO ajánlja:

Eredmények, csoportbeosztások, menetrend: A 2004&

LEN-KUPA
Az első negyedet mindenesetre elbambulta, és kétgólos hátrányban találta magát. Az első pihenő alatt hatásos lelkifröccsöt kaptak a játékosok Gyöngyösi Andrástól, aminek remek második és harmadik felvonás lett a foganatja. Már 8-3-ra is vezetett a Beton (1-3 után sorozatban hét csongrádi találat született!) a három válogatott játékost, Nosseket, Kielochot és Dierolfot felvonultató Cannstatt ellen, végül valamelyest közelebb jöttek a németek. A játékvezetők sok páros kiállítást fújtak, Tóth László például úgy pontozódott ki a negyedik játékrészben, hogy két alkalommal is valamelyik német pólóssal együtt küldték ki 20 másodpercre.
"Meg kell becsülni ezt a sikert, hiszen jó csapat ellen értük el, s remélem, lendületet kaptunk" - értékelt Gyöngyösi András.

C-csoport
Szeged-Beton VE - SV Cannstatt (német) 9-6
(0-2, 4-1, 4-2, 1-1)
Amersfoort, 400 néző. V: Nakosz (görög), Bohat (szlovák)
SZEGED: Barát - KOMLÓSI 4, Lehmann, Tóth L., Varga P., Boros, Molnár P. Cs: ÁGNER 2, Plézer, Munkácsy 1, Éles 2. Edző: Gyöngyösi András
CANNSTATT: Kukal - Naroska, Kieloch, Öler 1, Nossek 1, F. Müller 3, Dierolf. Cs: Roth, Alekszics, Müller 1, Theile, Lehmann. Edző: Fehér András
Gól - emberelőnyből: 8/4, ill. //1
Négyméteresből: -, ill. 1/1

A munkaadó miatt késik

A Cannstatt új trénere, Fehér András a torna előtt arról panaszkodott, hogy az olimpián járt játékosai későn csatlakoztak a csapathoz, ráadául mindannyian ilyen-olyan sérülésekkel bajlódtak. Éppen ezért nem nevezte ideálisnak a felkészülést, ráadásul az együttes irányítóját, Ambrus Pétert nem engedte el a munkahelye, így ki kellett hagynia a Brescia és a Szeged elleni derbit. Pénteken várják, hogy megérkezzen, ez esetben az Amersfoort elleni találkozón már ott tempózhat a többiekkel.
Legfrissebb hírek

Kínai arany született női szinkronműugrásban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
4 perce

Azt MTK szerződtette a Puskás Akadémia fiatal védőjét

Labdarúgó NB I
14 perce

Tudni akarja, mit miért csinál – interjú Enyingi Patrikkal

Képes Sport
16 perce

Erste Liga: kialakult a bajnoki ezüstérmes DEAC kerete

Jégkorong
18 perce

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
20 perce

A férfiak sem bírtak az ukránokkal az ülőröplabda Eb-n

Röplabda
24 perce

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – „az első osztály” emlékei

F1
30 perce

Hová tűntek az angolaiak? Vívás nélkül nyolcaddöntős a férfi párbajtőrcsapat a világbajnokságon

Egyéb egyéni
53 perce
Ezek is érdekelhetik