Azt MTK szerződtette a Puskás Akadémia fiatal védőjét

R. D. P.R. D. P.
Vágólapra másolva!
2025.07.29. 11:32
null
Vitályos Viktor ebben az idényben a felnőttek között is berobban? (Fotó: MTK Budapest)
Az MTK Budapest hivatalosan bejelentette, hogy megszerezte a Puskás Akadémiától Vitályos Viktort. A fővárosi klub mindenben megállapodott a felcsútiakkal és a játékossal is, így a 17 éves védő a kék-fehéreknél folytatja pályafutását.

Vitályos Viktor bal oldali és belső védőként egyaránt bevethető, alapembernek számít a korosztályos válogatottakban. A 2007-es születésű futballista már az U19-es nemzeti csapatban is lehetőséget kapott.

A tehetséges hátvéd tavaly ősszel mutatkozott be a Puskás Akadémia felnőtt együttesében tétmérkőzésen, az elmúlt idényben pedig az NB II-ben is pályára lépett, illetve az Ifjúsági Bajnokok Ligájában is bizonyította rátermettségét.

Vitályos hosszú távú szerződést kötött az MTK-val.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK-NÁL
Érkezők: Átrok István Zalán (Bp. Honvéd, legutóbb kölcsönben Kozármisleny), Bévárdi Zsombor (Puskás Akadémia, legutóbb kölcsönben Bp. Honvéd), Fadgyas Tamás (Kazincbarcika SC), Jakub Plsek (cseh, Puskás Akadémia FC, szabadon igazolhatóként), Széles Imre (Kisvárda, szabadon igazolhatóként), Szépe János (szlovákiai, ETO FC, szabadon igazolhatóként), Vitályos Viktor (Puskás Akadémia)
Kölcsönbe érkezők: Németh Hunor (Köbenhavn – Dánia)
Kölcsönből visszatérnek: Kovács Mátyás (Videoton FC Fehérvár), Lehoczky Roland (Vasas FC), Szűcs Patrik (Budafoki MTE), Törőcsik Péter (Iváncsa KSE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: 
Kiszemeltek: Gruber Zsombor (Ferencvárosi TC)
Távozók: Nemanja Antonov (szerb, Nyíregyháza Spartacus – szabadon igazolhatóként), Bobál Dávid (szabadon igazolható), Hej Viktor (ukrán-magyar, Vasas FC, szabadon igazolhatóként), Kosznovszky Márk (Portsmouth – Anglia), Merényi Ádám (budafoki kölcsön után Kecskeméti TE), Nagy Zsombor (Zalaegerszegi TE FC – szabadon igazolhatóként), Stieber Zoltán (szabadon igazolható), Szőke Gergő (Kolorcity Kazincbarcika SC), Végh Bence (FK Csíkszereda – Románia), Zuigeber Ákos (budafoki kölcsön után Bp. Honvéd)
Kölcsönbe távozók: Bakó Sámuel (HR-Rent Kozármisleny), Csenterics Adrián (Mérida AD – Spanyolország), Herczeg Botond (szegedi kölcsön után Budafoki MTE), Kenesei Noel (Leuven – Belgium),  Stumpf Gábor (Budafoki MTE)
Kölcsönből visszatért klubjához: Gruber Zsombor (Ferencvárosi TC)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Kata Mihály, Molnár Rajmund

 

Legfrissebb hírek

Reagált a kritikákra a DVTK elnöke: „A játékosainknak támogatásra van szükségük”

Labdarúgó NB I
12 órája

Hét éve nem rajtolt ilyen rosszul a Diósgyőr – szombaton Nyíregyházán, nyolcezer néző előtt javítana

Labdarúgó NB I
17 órája

Szolnoki Roland: Óriási motiváció volt és van is bennem

Labdarúgó NB I
18 órája

Magyar utánpótlás-válogatott védővel erősített a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.21. 12:23

Pesics és Csirkovics távozhat, két csatár is célkeresztben a Fradinál – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.08.21. 11:32

Gundel-Takács Bence: Különleges érzés lesz az Újpest ellen védeni

Labdarúgó NB I
2025.08.21. 09:17

Spanyol olimpiai bajnokkal erősített a Napoli, Douglas Luiz visszatér a PL-be – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.19. 19:07

A harmadosztályba adta kölcsön nyári szerzeményét az NB I újonca

Labdarúgó NB I
2025.08.19. 16:53
Ezek is érdekelhetik