Ferencváros: Érdekesen alakult

Vágólapra másolva!
2004.02.17. 21:31
Címkék
A Jégcsillag-FTC a LEN-kupa negyeddöntőjének első találkozóját sikerélmény nélkül zárta, Athénban elszenvedett 85-ös veresége azt jelenti, hogy a visszavágón négy góllal kell nyernie, ha nem akar a hosszabbításra szorítkozni.
Ahogy Csapó Gábor fogalmazott, érdekes meccs volt."Emberelőnyben és emberhátrányban is jók a mutatóink, hiszen öt fórunkból hármat értékesítettünk, míg tizenegy hátrányból nyolcat kivédekeztünk – így az FTC szakvezetője. – Egyenlő létszámnál azonban rosszul játszottunk. Az első két percben különösen meg voltunk ijedve, és gyorsan három nullára vezetett a Vuliagmeni, s bár többször is felzárkóztunk egy gólra, vagy hibáztunk, vagy a bírók kedveztek a görögöknek. Nem is sikerült egyenlítenünk, így aztán otthon négy góllal kellene többet dobnunk a három válogatottat felvonultató Vuliagmeninél."
Legfrissebb hírek

Vizes vb, női vízilabdatorna: Magyarország–Japán

Vizes vb 2025
26 perce

Davide Lanzafame: Egyik álmom, hogy a Honvéd edzője legyek; Matheus Saldanha eladásából a Fradi után az NB I is profitálhat

E-újság
5 órája

Svédország jutott be a negyeddöntőbe a C-csoport győzteseként a női labdarúgó Eb-n

Minden más foci
5 órája

Vasárnapi sportműsor: PSG–Chelsea és Sinner–Alcaraz döntők

Minden más foci
6 órája

Mátyás és Funar városában – Ballai Attila publicisztikája

Európa-liga
6 órája

NB II-es felkészülés: a Videoton két meccset nyert meg szombaton, kétszer játszott a Honvéd is

Labdarúgó NB II
6 órája

Kosárlabda: győzelemmel kezdett az U19-es leányválogatott a brnói vb-n

Utánpótlássport
6 órája

„Senki sem áll a klub érdekei felett” – a Sporting klubelnöke Gyökeres átigazolásáról

Minden más foci
7 órája
Ezek is érdekelhetik