Svédország jutott be a negyeddöntőbe a C-csoport győzteseként a női labdarúgó Eb-n

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2025.07.12. 22:59
null
Fotó: UEFA
A svájci női labdarúgó Európa-bajnokság C-csoportjának utolsó fordulójában Svédország 4–1-es győzelmet aratott Németország ellen, így az első helyen jutott tovább a negyeddöntőbe.

 

A C-csoport záró fordulójára a legfontosabb kérdés már eldőlt: az első két körben mindkét meccsét megnyerő Svédország és Németország is biztosította a helyét a kieséses szakaszban. A tét a csoportelsőség volt az egymás elleni rangadón.

Bár a németek megszerezték a vezetést a 7. percben Jule Brand lövésével, elég hamar megfordult a csata sorsa. Ugyanis előbb Stina Blackstenius, majd Smilla Holmberg is betalált, így a 25. percben már a skandinávoknál volt az előny.

A meccs legnagyobb védését Carlotta Wamser mutatta be. Kis szépséghiba, hogy ő mezőnyjátékos, így miután a gólvonal előtt bravúros mozdulattal kiütötte Fridolina Rolfö lövését, villant a piros lap. Emiatt a 31. perctől kezdve a németek emberhátrányban játszottak. Az eset után Rolfö értékesítette a büntetőt.

A második félidőben Lina Hurtig is betalált, így 4–1 lett a vége.

Hogy a svéd és a német csapat melyik válogatottal meccselhet a negyeddöntőben, a D-csoport 3. fordulója után dől el – ez a négyes vasárnap játszik.

NŐI EURÓPA-BAJNOKSÁG, SVÁJC
CSOPORTKÖR
3. FORDULÓ
C-CSOPORT
Svédország–Németország 4–1 (Blackstenius 12., Holmberg 25., Rolfö 34. – 11-esből, Hurtig 80., ill. Brand 7.)
Kiállítva: Wamser (német, 31.)
Lengyelország–Dánia 3–2 (Padilla 13., Pajor 20., Wiankowska 76., ill. Thomsen 59., Bruun 83.)
A csoport végeredménye: 1. Svédország 9 pont, 2. Németország 6, 3. Lengyelország 3, 4. Dánia 0

 

Legfrissebb hírek

Egy újonc és egy visszatérő a német válogatott keretében

Foci vb 2026
1 órája

Kiütéses győzelmet aratott az FTC, az MTK és a Puskás Akadémia is a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 19:41

Regény jelent meg Dániában Puskás Ferencről

Magyar válogatott
2025.09.25. 17:00

„Ezt most durva volt hallani” – Klujber Katrin arcára kiült a döbbenet

Kézilabda
2025.09.22. 15:43

Albek Anna: A bátyám most biztos azt mondaná rám, boszorkány vagyok

Kézilabda
2025.09.21. 12:37

„Szenzációs, a legjobb” – így látta Golovin Vlagyimir csapatkapitányként Klujber Katrint

Kézilabda
2025.09.20. 18:45

A svédek legyőzésével megnyerte a JYSK-kupát a magyar női kézilabda-válogatott

Kézilabda
2025.09.20. 17:35

Visszavonult a német válogatottal világbajnok védő

Minden más foci
2025.09.20. 11:00
Ezek is érdekelhetik