„Senki sem áll a klub érdekei felett” – a Sporting klubelnöke Gyökeres átigazolásáról

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2025.07.12. 21:47
null
Viktor Gyökerest nem engedi el könnyen a Sporting (Fotó: Getty Images)
Az Arsenal és a Sporting CP továbbra sem állapodott meg Viktor Gyökeres klubváltása kapcsán. Frederico Varandas, a portugál csapat klubelnöke leszögezte, nem fognak a piaci áron alul megválni labdarúgójuktól.

Ugyan az Arsenal régóta próbálkozik Viktor Gyökeres szerződtetésével, az angolok azonban a Sportinggal nem tudnak megegyezni az átigazolási díj kapcsán. Sajtóhírek szerint a svéd támadó elmondta, hogy mindenképpen váltani szeretne, ennek érdekében hajlandó a nyár végéig kivárni, és akkor egy kölcsönszerződést aláírni, de már nem szeretne többet a Sportingban pályára lépni.

Ezt támasztja alá az is, hogy Gyökeres nem jelent meg a Sporting edzőtáborában, írja a Bola. A sajtóértesülést később a klubelnök is megerősítette, Frederico Varandas továbbá dicsérte azt, hogy a klub kiáll a saját érdekei mellett. „Nyugodtak vagyunk, minden meg fog oldódni, ha vége az átigazolási piacnak, Gyökeres kap egy nagy büntetést és bocsánatot kér” – nyilatkozta a Sporting CP klubelnöke a LUSA oldalának. Varandas korábban kijelentette, hogy a portugálok már nincsenek olyan helyzetben, hogy el kell adniuk értékeiket. 

„Láttam, hogy a Viktornál hat hónappal fiatalabb Martín Zubimendit 65 millió euróért szerződtette az Arsenal. Aztán ott van a Premier League-ben Cunha és Mbeumo: két, Viktornál gyengébb képességű csatár, akiket 75 millióért fognak eladni, vagy már el is adtak” – érvelt Varandas, aki konkrét összeget nem mondott, de leszögezte, 70 millió euróért biztosan nem adják el a svéd támadót. 

Korábbi véleményét most ismét megerősítette a lisszaboniak elnöke: „A stratégiánk az, hogy megnehezítsük a játékosok távozását. Senki sem áll a klub érdekei felett.”

A Bola emlékeztet, hogy a Sporting 2023-ban 20 millió euróért igazolta Gyökerest a Coventrytől, a svéd támadó akkor 2028-ig tartó szerződést írt alá 100 millió eurós kivásárlási záradékkal.

 

Legfrissebb hírek

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
1 órája

Rostáék kikaptak otthon, a Magdeburg simán megverte a PSG-t a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
Tegnap, 22:34

„Minek agyal az, akinek fogalma sincs a tényekről?” – Gyökeres a klubváltásáról

Angol labdarúgás
2025.09.02. 16:56

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

A Liverpool új angol csúcsért szerződtette Alexander Isakot – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 22:36

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22

Fordult a kocka: Isak módszerével érkezne játékos a Newcastle Unitedhez

Angol labdarúgás
2025.08.31. 11:46
Ezek is érdekelhetik