Menthetetlent mentettek

Szóval egy elbaltázott kontratámadással indult, Biros jobbat keresett a jónál, Szívós azonban nem volt partner ehhez, avagy nem kapásból lőtt, ahogy kellett volna. Még jó, hogy átellenben egy szerelés okán megint lehetett spriccelni, Biros pedig ezúttal nem bízott meg másban, maga fejezte be az akciót – a remek önismeret pedig vezetést jelentett.
Nem sokáig, elvégre Stritof egy hasonló átlövéssel indította a vendéggólok sorát, mint tavaly áprilisban, a Vasas–Mladost KEK-döntőn. Nem tudni, melyik volt a nagyobb gól – ezen azonban nem igazán merenghettünk, elvégre néhány rossz centerbejátszás befullasztotta a hazai akciókat, miközben a túloldalon az elsőből előny, az előnyből pedig gól lett, a nagy visszatérő, Simenc jóvoltából (1–2). Molnár bejövetele életet lehelt a támadásokba, két fór származott a center viaskodásaiból, az elsőt Kiss a gyors passzt követően a léc alá vágta, a másodikat Molnár doktor maga ejtette be, miután kiküldték az őt gyalázó Stritofot. E két momentum közé még belefért Fodor ravaszul a hosszúba "gurított” labdája: a háromból három kihasznált emberelőny – továbbá két kivédekezett – relatíve megnyugtató, kétgólos előnyt jelentett hét perc után.
A második negyed egészen elsőrangúan indult: habár az első 31 másodperc nem tűnt túl biztatónak, a maradék négy elég volt egy szédületes gólhoz, Biros bejátszásából Molnár a duda pillanatában csavart a hálóba (5–2). Itt lehetett volna először megroppantani a nagy ellenfelet, csakhogy Kovács keze mellett elszállt Primorac labdája, s megakadt a hosszúban, majd az újabb előnyből Csomakidze zsákolhatott közelről. S minthogy elöl kisebb rövidzárlat keletkezett – ezt az első kimaradt fór is jelezte –, amely aztán hátul is jelentkezett, a rossz váltásokat Simenc fejelte meg egy újabb, közelről elért találattal (5–5). Még jó, hogy a végére maradt egy magyar előnygól, habár az sem egy végletekig kijátszott helyzetből született: Fodor blokkolt lövését követően a jó ég tudja, hogyan, sikerült megmenteni a labdát, amely eljutott Bárányig, ő pedig a háta mögé simította – remek mozdulat volt, merthogy bejutott Percinic háta mögé is, speciel most sem volt sok hátra (4 másodperc).

Egészen biztatóan alakult a harmadik rész eleje: Galkin – akinek rákbeteg kislányát értő magyar kezek próbálták jobb állapotba hozni a 2001-es budapesti Európa-bajnokság idején – egy kontrafault megítélésével helyzetbe hozta a Dominót, Biros pedig megint a hosszúba helyezett, Sugár parádés átadását követően. Következett a második alkalom, amikor két vállra kerülhetett volna a Mladost – ehelyett a mieink felsegítették a zágrábiakat. Köszönték szépen: két elszúrt előnyt követően három akciógóllal a maguk javára fordították a meccset. Bár egyszer sem kerültek létszámfölénybe, két, amúgy jó átlövés (Primorac, Simenc) akadt be, aztán egy labdaszerzést követően Csomakidze úszhatott meg, s bár első lövését Kovács a lécre tolta, a kipattanót már beverte az orosz légiós (7–8).
S miután a negyedik negyedben először hozták el a labdát a vendégek, majd előnybe kerültek, ebből pedig Simenc megint eltalálta a pipát – a lécről bevágódó labda a vonal környékén himbálózott, s úgy tűnt, bent is volt (noha kíváncsiak volnánk, Zágrábban megítélték volna-é ezt a gólt nekünk) –, immáron kettővel ment a klasszisgyülekezet. Nemsokára hárommal: Oreb távoli, lapos lövése is megakadt a sarokban, azaz öt perccel a vége előtt 10–7-re vezettek a vendégek.
Innen visszakapaszkodni elvben nem lehetséges. Mégis sikerült. Molnár lerázta magáról Simencet – jó kis frázis, amit ők ketten műveltek egymással… –, s centerből szépített, aztán Biros végre megzúgatta a harangokat kintről is (9–10). Ebben még a fordítás lehetősége is benne volt, csakhogy érkezett egy ejtés, amely a lécről épp Csomakidze elé pattant, Bereczki eltakarította – az ezért dukáló négyesből pedig Simenc ötödik gólját szerezte (9–11). Miután újabb két emberelőny maradt parlagon, alapvetően keresztet vethettünk a döntetlenre is. Egy perccel a vége előtt mindenesetre kaptunk még egy utolsó esélyt, s az időkéréseivel bámulatos érzékkel bánó Kovács István összerakta úgy az előnymegjátszást, hogy abból a meccs legszebb gólja szülessék: a tíznapos kihagyást követően nem százszázalékos állapotban játszó Molnár ismét bebizonyította, hogy a világ egyik legjobbja, hiszen a negyedik gólját érte el a varázslatosan "végigpöcizett” akcióból.
Negyvenöt másodperc maradt, amikor végre sikerült labdát szerezni, tizenkettő. Kovács még mindig nem kért időt, hiszen meglódultak az elöllévők – itt lépett be a feltámasztási akcióba afféle botcsinálta Jézus Krisztusként Clara, az olasz bíró (higgyék el, efféle mentőakciókból láttunk eleget Zágrábban is meg másutt, azaz nem kell szégyenkezni a hazai pálya előnyének érvényesülése miatt). Merthogy a fehér ruhás adott egy újabb előnyt, amelynek ürügyén Kovács time-outot jelzett, s a maradék hat másodpercből három is elég volt az életben maradáshoz: Kiss passzát Fodor a rázuhanó emberek közül bevágta Percinic hóna alá.
Nohát, valahogy így sikerült. A két pont volt a cél, most az egynek is örülni illik. De nagyon.

Mestermérleg
Kovács István: – Egy megnyert meccsből csináltunk izgalmas csatát: ha 7–5-nél belőjük az előnyöket, szerintem megvan a két pont. Ennek ellenére elismerés illeti a játékosaimat, hiszen nem kis fegyvertényt hajtottak végre a hajrában.
Ozren Bonasic: – Megérdemeltük volna a győzelmet, hiszen zseniálisan játszott a csapat. Sajnos a végén hibáztunk mi is, mások is, ennek ellenére értékesnek tartom ezt az egy pontot, amelyet egy fantasztikusan izgalmas, színvonalas mérkőzésen szereztünk meg.