Csomós Miklós: Nem feltétlenül a leggyorsabb nyer majd

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2025.05.06. 23:19
null
Csomós Miklós (balról a második) új csapattal és új autóval áll rajthoz a hazai Eb-futamon (FOTÓ: MGR IMAGES)
A tavalyi Rally Hungary-n elképesztő hajrában szerezte meg a harmadik helyet, és aki ismeri, tudja, hogy az idén sem lesz kisebb a lendület: Csomós Miklós mindent megtesz majd annak érdekében, hogy örömet szerezzen a szurkolóinak a Veszprém környéki Európa-bajnoki futamon.


Tavalyelőtt hajszálon múlt a győzelem, tavaly meglett a dobogós hely a Rally Hungaryn. S hogy mi lesz az idén? Nehéz lenne megmondani, hiszen Csomós Miklós (becenevén Mixi) új csapattal (Team MRF Tyres) és új autóval (Citroën C3) áll rajthoz a pénteken a szuperspeciállal kezdődő viadalon.

„Alapvetően jó hangulatban vagyunk, már csak az emlékek miatt is, hiszen tavaly sikerült nagyon jó eredményt elérnünk a veszprémi ERC-futamon – mondta Csomós, akinek Nagy Attila diktálja az itinert. – Az idén új autóval, új abronccsal várjuk a hétvégét, szóval kicsit átalakultak a dolgok, ami viszont nem változott, hogy gyorsan kell menni. A versenyt a tavalyinál valamivel később rendezik, úgyhogy még embert próbálóbbak lesznek a szakaszok, a melegre és a kiforduló kövekre gondolok, amelyekre ezeken a gyorsaságikon mindig számítani kell. Szóval túlélőversenyt várok, amelyen nem feltétlenül az nyer, aki a leggyorsabb, hanem aki a legkevesebbet hibázik. Ez pedig nagyon fontos, hiszen tíz-tizenöt olyan versenyző is van a mezőnyben, aki esélyes a futamgyőzelemre.”     

Csomós, akit hazánk egyik leggyorsabb raliversenyzőjeként tartanak számon, azt is elárulta, a Team MRF Tyres jó esély arra, hogy megmutassa a benne rejlő lehetőséget és az élmezőnyben vitézkedjen. Tavaly az ERC-mezőny állandó tagjaként volt alkalma feltérképezni a csapatban rejlő lehetőségeket, ezért is döntött úgy, hogy a tavalyi veszprémi győztes Simone Tempestini és a junior ERC-ben pallérozódó Max McRae (a ralilegenda Colin unokaöccse) csapattársa lesz.

A csapat is épít rá, és a magyar pályákon szerzett tapasztalatára, versenyképességére.

 

Legfrissebb hírek

Turán Frigyes új autóval az országos bajnokság éllovasaként áll rajthoz Veszprémben

Egyéb autó-motor
2025.05.05. 20:12

Itt a nevezési lista, az ERC sztárjai is indulnak a Rally Hungaryn

Egyéb autó-motor
2025.05.01. 14:12

Rovanperä győzött a Kanári-szigetek ralin

Egyéb autó-motor
2025.04.27. 16:03

Turán nyerte meg az idénynyitót; drogfogyasztás miatt zártak ki egy párost

Egyéb autó-motor
2025.04.06. 17:16

A hétvégén Diósgyőrben kezdődik az országos ralibajnokság

Egyéb autó-motor
2025.04.03. 15:24

Rali ob: Turán Skodára váltott és esélyesként vág neki az idénynek

Egyéb autó-motor
2025.04.02. 11:09

Április első hétvégéjén rendezik a III. MBM Rent Diósgyőr ralit

Egyéb autó-motor
2025.03.27. 17:52

Újra Nyirádon a ralikrossz legjobbjai

Egyéb autó-motor
2025.03.27. 14:59
Ezek is érdekelhetik