Florian Wirtz kikosarazta a Real Madridot és a Manchester Cityt – sajtóhír

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.05.06. 21:10
null
Florian Wirtz nyártól a Bayern Münchenben folytatja pályafutását (Fotó: Getty Images)
Sajtóhírek szerint a Bayer Leverkusen támadó középpályása, Florian Wirtz nemet mondott a Real Madridnak és a Manchester Citynek, mivel a Bayern Münchenhez igazolna a nyáron.

A spanyol As a német Bildre hivatkozva számolt be róla kedden, hogy Florian Wirtz tájékoztatta jelenlegi csapata vezetőedzőjét, Xabi Alonsót arról, hogy se a Real Madrid (ahová a hírek szerint a baszk tréner tart), se a Manchester City nem érdekli, mivel egyetlen célja, hogy a Bayern Münchenben folytassa a pályafutását.

A Bild szerint a 22 éves támadó középpályás édesapja (egyben menedzsere), Hans-Joachim már elvi megállapodásra jutott a bajor klubbal az elmúlt hónapokban folytatott tárgyalássorozatot követően. Állítólag a szülő-játékosügynök jó kapcsolatot ápol Uli Hoeness-szel, a Bayern tiszteletbeli elnökével, ami kulcsszerepet játszott a döntés meghozatalában.

Wirtz szerződése 2027 nyaráig szól a Bayer Leverkusennél, melynek vezérigazgatója, Fernando Carro korábban arról beszélt, hogy legalább 150 millió eurót kell letennie az asztalra annak, aki szerződtetné a német válogatott játékost. Állítólag ebből valamennyit hajlandóak engedni a gyógyszergyáriak, de a pontos átigazolási díjról elvileg még ezt követően egyezhetnek meg a felek.

 

Legfrissebb hírek

A ráadásban csikarta ki a győzelmet a Dortmund

Német labdarúgás
19 órája

A Bayern München a sereghajtó ellen is megtartotta hibátlan mérlegét

Német labdarúgás
22 órája

Schäfer visszatért, de kikapott Brémában az Union

Német labdarúgás
2025.10.24. 22:28

„Nem kell félnem az ellenféltől” – a 17 éves Lennart Karl történelmet írt a Bayernben

Bajnokok Ligája
2025.10.23. 09:40

A Bayern megint kitömött egy ellenfelet, és avatott egy ifjú BL-gólrekordert is

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 23:08

Luis Enrique: Négy vagy öt csapat van a mi szintünkön a BL-ben, nem lesz könnyű a címvédés

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 07:52

Egy szoros mérkőzésre indult, de kettő hétig maradt a PSG Leverkusenben

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 23:03

Két évvel meghosszabbította vezetőedzője szerződését a Bayern München

Német labdarúgás
2025.10.21. 13:14
Ezek is érdekelhetik