Hat meccs – Somogyi Zsolt jegyzete

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2025.05.06. 23:52

Egyetlen gól – ennyi hiányzott ahhoz, hogy Tóth Balázs és csapata, a Blackburn Rovers harcba szállhasson a Premier League-tagságért, hajszálon múlt, hogy az együttes lemaradt a rájátszásról. Furcsa, érzelmekkel, csalódással, reménykedéssel teli év van a 27 éves kapus mögött, aki korábban a Puskás Akadémia és a Fehérvár kapujában mutatta meg tehetségét. Ha arra gondol, hogy az idény jelentős részében a kispadon ült, csalódott lehet: a 46 angol másodosztályú bajnokiból negyven alkalommal riválisa, Aynsley Pears állt a kapuban. Tóth Balázs mindössze hatszor, ám a pohár félig tele: ebből a hatból öt a bajnokság utolsó öt meccse volt, és ezeken meggyőzte az új edzőt, lehet rá számítani. 

A francia Valérien Ismaël neve ismerős lehet a magyar szurkolóknak: 2004 tavaszán Lisztes Krisztián brémai csapattársaként német bajnoki címet és kupagyőzelmet ünnepelhetett, két évvel később a Bayern München védőjeként duplázott, februárban vette át a Blackburn irányítását, s lett Tóth Balázs edzője. Ilyen a kapussors: csapattársának sérülése is kellett ahhoz, hogy a magyar játékos beállhasson a kapuba. Ez szakmai ártalom: senki sem tud olyan csapatba szerződni, amelyben egyetlen kapus sincs, így garantálható a helye a kezdőben. A magyar kapus megmutatta, hogy jó teljesítménnyel tudja segíteni klubját, ezért bizakodva várhatja a következő idényt: hatnál sokkal több mérkőzés jut neki. 

A vele készült interjúban szóba kerül persze a válogatottság is, Tóth Balázs többször volt már kerettag Marco Rossi szövetségi kapitánynál. A konkurencia, ha lehet, a nemzeti csapatnál még nagyobb: Gulácsi Péter, Dibusz Dénes és az egész tavasszal kiemelkedően teljesítő Szappanos Péter állandó szereplő. Tóth Balázs abban reménykedhet, hogy mindhárman 1990-ben születtek, az idén 35 évesek, így ő – az 1998-as Demjén Patrikkal és Gundel-Takács Bencével együtt – a következő generáció képviselője. Az is igaz, hogy az őt követő korosztály is dörömböl az ajtón: a balszerencsésen megsérülő Hegyi Krisztián (2002-ben született) a West Ham United játékosa, a tavasszal Debrecenben villantotta meg kivételes képességeit, s az OTP Bank Liga idényében több fiatal kapus előtt állhat hosszú, sikeres karrier: a nyíregyházi Tóth Balázs és a fehérvári Dala Martin 2004-ben született, náluk is fiatalabb a felcsúti Pécsi Ármin, aki a bajnoki címért harcoló Puskás Akadémia alapembere lett.

Szóval, kapusok terén most is jól állunk – és ezt immár Blackburnben is pontosan ­tudják.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

Legfrissebb hírek

Vágy és realitás – N. Pál József publicisztikája

Magyar válogatott
2 órája

Adva van a megoldás – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2 órája

Jönnek, dörömbölnek – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2025.06.16. 23:37

Diósgyőr: várépítés – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.06.16. 23:37

Irány Angyalsziget! – Karádi Zoltán jegyzete

Röplabda
2025.06.16. 00:08

Ide nekünk Vanuatut! – Bodnár Zalán jegyzete

Foci vb 2026
2025.06.14. 23:22

Szól a (sport)rádió! – Szöllősi György jegyzete

Egyéb egyéni
2025.06.14. 07:41

A legnagyobbakat is csodálhatjuk! – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Egyéb egyéni
2025.06.13. 07:43
Ezek is érdekelhetik