Vizes vb: tizenegyszer került kórházba, a sport kínálta az esélyt a gyógyuláshoz

M. I. P.M. I. P.
Vágólapra másolva!
2022.06.13. 11:39
null
Barta Niké rettegett a krokodiloktól
Tüdőbetegen kezdett úszni Barta Niké, amit nem is igazán kedvelt, a műúszóedzéseken pedig képzeletbeli ragadozóktól menekült az uszodai vízben a most már 17 éves lány, aki 2020-ban Európa-bajnoki bronzérmet szerzett a magyar válogatottal.

 

Tizenegyszer került kórházba kisgyerekként kétoldali tüdőgyulladással a műúszó Barta Niké, aki a válogatott legfiatalabb tagjai közé tartozik. Ráadásul amikor úszni küldték, hogy fejlődjön a tüdeje, a „suliúszást” szívből utálta, a Honvéd műúszóedzésein pedig a medencében lévő krokodiloktól rettegett.

„Volt olyan kiskoromban, hogy hidegben, overallban aludtam nyitott ablaknál, mert csak úgy nem fulladtam... Asztmás voltam, és a kruppos köhögés is rengetegszer okozott problémát – kezdte a 17 éves versenyző. – Hetente többször jártam orvoshoz, aki mondta, hogy ha elkezdek valamilyen tüdőfejlesztő sportágat, akkor talán van esélyem meggyógyulni. Amikor úszni vittek, üvöltöttem a medencében, és hiába jártam, nem tanultam meg úszni se, ekkor kezdett valami mást keresni nekem az édesanyám.”

Úszótudás nélkül csak a Honvéd fogadott műúszás iránt érdeklődő gyerekeket, ám az új kezdet sem volt zökkenőmentes.

„Meggyőztem magamat, hogy krokodilok vannak a vízben, és onnantól kezdve nem lehetett erről lebeszélni. Nem voltam hajlandó elengedni a falat, úgy kapaszkodtam a medence szélébe, hogy még az ujjam is vérzett tőle” – nevetett Barta Niké.

Ennek ellenére 12 évesen már a válogatottal edzett, de csak egy évvel később indulhatott utánpótlásversenyeken. Otthonról is elszakadt: korábban Érdről ingázott, ma már kollégiumban lakik.

„Mindig önállóbb voltam a korosztályomnál. Gyakran választok olyan megoldást, amit más nem, ami van, hogy jó, de nem mindig előnyös. Sok mindenben különbözöm a többiektől, néha nem is értettem, most velem van a baj? A válogatottba tudtam először igazán beilleszkedni, talán mert a társaim érettebbek, és jobb a kommunikáció a csapaton belül, mint korábban bárhol.”

Legfrissebb hírek

Óriási fölénnyel nyerték meg a kínaiak a műugrók csapatversenyét a vizes vb-n

Vizes vb 2025
3 órája

A játék minden elemében előrelépett a női vízilabda-válogatott

Vizes vb 2022
11 órája

Hihetetlen zsúfoltságban készülnek a medencés úszók a szingapúri vb-n – videó

Vizes vb 2025
22 órája

Vizes vb: kínai arannyal zárultak a műúszóversenyek

Vizes vb 2025
Tegnap, 15:37

Vizes vb: szoros csatában spanyol aranyérem a műúszóknál

Vizes vb 2025
Tegnap, 10:15

A magyar úszóválogatott megúszta az ételmérgezést Szingapúrban

Úszás
Tegnap, 8:26

Cseh Sándor: Az eredménytől függetlenül mindig akadnak tanulságok

Vizes vb 2025
Tegnap, 6:39

Varga Zsolt az ezüstérem után: Ezt megünnepeljük

Vizes vb 2025
2025.07.24. 17:16
Ezek is érdekelhetik