Vizes vb: nem engedték indulni a korábban elájuló műúszót, edzője reagált

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2022.06.25. 11:58
null
A mentés után első pillanatok egyike (Fotó: AFP)
Mint arról már több formában is beszámoltunk, a műúszók egyéni szabadprogramjának döntőjében gyakorlata után elvesztette eszméletét és a víz alá merült az amerikai Anita Alvarez a budapesti vizes világbajnokság szerdai versenynapján. A 25 esztendős sportolóért edzője, Andrea Fuentes ugrott a vízbe. Azóta a szervezők közleményben reagáltak rá, a vízimentők miért nem siettek előbb a műúszó segítségére, majd arra is, miért nem engedték Alvareznek, hogy medencébe ugorjon a pénteki csapatversenyben. Utóbbiakról az amerikai műúszó edzője is beszélt. 


Az elmúlt napokban a nemzetközi sajtót is bejárta Anita Alvarez műúszó esete, akit edzője, Andrea Fuentes mentett ki a vízből a szerdai szabadprogram döntőjében. Mint kiderült, az amerikai versenyzőnél az ájulás nem ritka, trénerének már nem először kellett ilyet tennie.

Az eset után sokan azt nehezményezték, a vízimentők miért nem ugrottak egyből az amerikai műúszó után, mire a szervezők így reagáltak közleményben: Amikor egy világbajnoki verseny elindul, rendkívül szigorú FINA-szabályok határozzák meg, hogy a vízimentők mikor avatkozhatnak közbe. A szabályok alapján a FINA delegálta bírói kar tagjainak jelzésére ugorhatnak be a medencébe, megelőzendő, hogy bármi félreértés kapcsán esetleg félbeszakítsanak egy versenyprogramot. A szerdai fináléban ilyen jelzés a bíróktól nem érkezett, az edző hiába jelez nekik, ők a szabályok értelmében még ekkor sem avatkozhatnak közbe.

Miután kiderült, hogy Alvarezzel korábban is előfordult már hasonló eset, a Semmelweis Egyetem rektora, dr. Merkely Béla – aki a vizes vb egészségügyi szolgálatának vezetője –így nyilatkozott:

„Különböző típusú sportolók vannak, egyesek jól viselik, hogy az oxigén és a szén-dioxid mennyisége ilyen módon váltakozik. De vannak erre érzékenyebbek, ő közéjük tartozik. Valószínűleg neki nem ez a sport való.”


Később aztán jött egy újabb hír, ami felrázta a kedélyeket, Alvarezt ugyanis korábbi ájulása miatt nem engedték indulni a műúszók szabadprogramjának csapatversenyében, pénteken. Az Egyesült Államok csapata nélküle is kiállt, végül a kilencedik helyen végzett.

A FINA később reagált arra, miért nem engedélyezték az amerikai műúszó indulását: A sportolók egészsége és biztonsága mindig az első helyen áll. A FINA megérti, hogy a döntés csalódást okozott a sportolónak, de a döntés az ő érdekeit szem előtt tartva született meg.”

Képen az eset...(Fotó: AFP)
Képen az eset...(Fotó: AFP)

 

Alvarez természetesen csalódottan reagált a történtekre, s kiemelte, hogy a külső szemlélők el sem tudják képzelni, milyen gyakoriak az övéhez hasonló esetek a műúszásban. Érte ugró edzője, Andrea Fuentes a pénteki döntőket követően az M4 Sportnak nyilatkozott az elmúlt napok eseményeiről:

„Az, hogy kizárták Anitát, nagy kihívást jelentett számunkra a pénteki döntőben, főleg, hogy mindössze másfél órával a kezdés előtt szóltak nekünk, hogy nem jöhet. Végül arra jutottunk, hogy semmi sem állíthat meg minket, elindulunk. Örülök, hogy senki nem akart visszalépni.”

„Furcsálltam, hogy hősként kezeltek, nekem ez természetes, muszáj volt cselek ednem” – tette hozzá.


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik