Vizes vb: Adam Peaty nem jön Budapestre

Vágólapra másolva!
2022.05.11. 15:56
null
Adam Peaty megsérült (Fotó: AFP)
Adam Peaty, a britek háromszoros olimpiai bajnok úszója kihagyja a június 18-án kezdődő budapesti vizes világbajnokságot, mert edzés közben eltörött egy csont a lábfejében – adta hírül a Magyar Távirati Iroda.
A nyolcszoros világbajnok az edzőteremben sérült meg, ezért orvosai hat hétig teljes pihenésre kötelezték. Mindez azt jelenti, hogy kérdéses az indulása a július 30-án kezdődő, Birminghamben sorra kerülő Nemzetközösségi Játékokon, valamint az augusztus 11-én rajtoló római Európa-bajnokságon – írta az MTI.


Peaty Budapesten történelmet írhatott volna, ugyanis még senkinek nem sikerült egymást követő négy világbajnokságon megnyernie mellúszásban az 50 és 100 méteres versenyszámot is, márpedig ő 2015-ben, 2017-ben és 2019-ben is aranyérmes volt mindkét távon.

A 27 éves brit úszó a közösségi oldalán elmondta, ez az első sérülése pályafutása során – tette hozzá a távirati iroda.

A magyarországi vizes vb-n az úszást a budapesti Duna Arénában rendezik június 18. és 25. között.

 

Legfrissebb hírek

Női pólósaink Kanadát, férfi kéziseink Argentínát győzték le – ez történt hétfőn Párizsban

Párizs 2024
2024.07.29. 23:00

Kapás Boglárka: Nagyon szerencsések vagyunk, hogy ez már a harmadik olimpiánk együtt

Párizs 2024
2024.07.25. 12:45

Úszás: Milák Kristóf később utazik az olimpiára

Párizs 2024
2024.07.25. 07:20

Több mint 11 ezren vettek részt a Balaton-átúszáson

Úszás
2024.07.21. 19:15

Csupán csak gyors – Katie Ledecky és az úszók, akikre még figyelni kell Párizsban

Képes Sport
2024.07.07. 16:37

Nyílt vízi úszás: Betlehem és Fábián az országos bajnok

Úszás
2024.06.29. 19:09

A helyek kétharmada már elkelt a Balaton-átúszásra

Egyéb egyéni
2024.06.29. 10:14

Betlehem Dávid: Nyerni is meg kell tanulni

Úszás
2024.06.28. 10:56
Ezek is érdekelhetik