A vizes vb után a kazanyi aquaparkba menne a 10 éves úszólány

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.03. 15:50
null
Alzain Tarek csupán tízéves, de már világbajnokságon indul (Fotó: kazan2015.com)
Alzain Tarek történelmet ír a kazanyi vizes világbajnokságon, függetlenül attól, milyen eredményt ér el a medencében. A bahreini úszócsapat tagja ugyanis a legfiatalabb résztvevő a főbb nemzetközi tornákat illetően, csupán tízéves! Ráadásul a viadal honlapjának adott interjújából úgy jön le, kifejezetten jól kezeli a felhajtást.

 

 

– Alzain, tudtad, hogy te vagy a legfiatalabb résztvevője a világbajnokságnak?
– Igen, és ez jó érzés – mondta a kazanyi viadal honlapjának a mindössze tízéves Alzain Tarek.

– Hogy voltál képes ilyen fiatalon kvalifikálni magad a vb-re?
– Ez elég logikus, én vagyok a leggyorsabb úszó a bahreini csapatban – mosolygott a fiatal. – Én voltam a leggyorsabb a vetélytársaim között a selejtezők során. Hogy voltak-e felnőtt úszók? Igen, persze, de előtte még le kellett győzni a társaimat is.

– Mik a céljaid a 2015-ös világbajnokságon?
– A legfontosabb számomra, hogy kiemelt jelentőségű versenyeken gyűjtsek tapasztalatot, megfigyeljem a híres olimpiai bajnokok technikáit, és be is építsem ezeket a saját repertoáromba.

– Győzelmi szándékok nélkül jöttél Kazanyba?
– Meglátjuk (mosolygott). Ahhoz muszáj a legjobb teljesítményemet nyújtani.

– Milyen számokban tervezel rajthoz állni?
– 50 méteres pillangó és 50 méteres gyorsúszásban.

– Véleményed szerint, kik a legnagyobb ellenfeleid ezeken az eseményeken?
– Senkit nem szeretnék kiemelni, mert minden ellenfél nagyon erős úszó. Elég nyilvánvaló, hogy minden ország a legjobb sportolóit küldte ki a versenyre. Ki nyer? Gondolom az, aki először benyúl a célba (mosolygott).

– Eddig sohasem vettél részt ilyen jelentőségű nemzetközi viadalon. Nem tartasz tőle egy kicsit, hogy nehéz lesz számodra döntőbe jutni?
– Nem. Számos versenyen indultam, igaz, nem nemzetközi világeseményeken. Senkitől és semmitől sem félek!

– Bahreinben hogyan szoktál edzeni?
– Otthon általában heti öt napot edzünk, napi kétszer, reggel és este.

– És hogyan vagy képes összeegyeztetni ezt a kemény beosztást az iskolai tanulmányokkal?
– Eddig egyáltalán nem volt gondom vele. A tanulás, ahogyan az úszás is, nagy öröm számomra. A kedvenc tantárgyam a matek.

– Mit mondtak az osztálytársaid, amikor megtudták, hogy részt veszel a 2015-ös, kazanyi világbajnokságon?
– Őszintén, ők nem tudnak semmit eddig erről, legalábbis én nem mondtam nekik semmit, mielőtt elindultam Kazanyba. Természetesen a kalandom minden apró részletről beszámolok nekik, és megosztom élményeimet velük, amikor visszatértem Bahreinbe. Bár valószínűleg láthatnak majd a tévében is.

– Aztán mehetsz várost nézni, hogy felfedezz valami újat Kazanyról, és felejthetetlen élményeket szerezz a rendező városról.
– Már gondoltam rá, valójában pont ezt tervezem megtenni, várost nézni, kipróbálni a helyi aquaparkot, amelyet a busz ablakán keresztül már láttam.

– Alzain, minden válaszold nagyon logikus volt, elég bátor lánynak tűnsz. A szüleid mivel foglalkoznak?
– Az anyukám tanár, apukám profi úszó volt korábban. Mióta a húgom is elköteleződött az úszás mellett, azt mondhatjuk, hogy ez egyfajta családi hagyomány nálunk.

Legfrissebb hírek

Molnár Dóra hetedik lett 200 háton, Kós Hubert új országos csúccsal döntős 50 méteren

Vizes vb 2025
2 órája

Óriási fölénnyel nyerte meg az olimpiai bajnok a női 3 méteres műugrást a vizes vb-n

Vizes vb 2025
3 órája

Kós Hubert újra a világ előtt

Vizes vb 2025
8 órája

Kiváló magyar szereplés a vizes vb szombati úszó előfutamain

Vizes vb 2025
9 órája

Családi kör – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
17 órája

Videó: Marchand a helyszínen gratulált Kós Hubertnek a világbajnoki címhez

Vizes vb 2025
23 órája

Így lett Kós Hubert fantasztikus úszással világbajnok 200 háton – videó

Vizes vb 2025
Tegnap, 14:31

Kós Hubert ismét világbajnok 200 méter háton, ráadásul Európa-csúccsal

Vizes vb 2025
Tegnap, 14:00
Ezek is érdekelhetik