Vizes vb: minden idők legjobb világbajnokságára számít a FINA

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.07.14. 15:58
Címkék
Minden idők legjobb világbajnoksága lehet a magyarországi a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA vezetői szerint.

A pénteki nyitó napon Julio Maglione, a FINA elnöke köszönetet mondott a magyar kormánynak, külön kiemelve Orbán Viktor miniszterelnököt, illetve a szervezőbizottságnak, amely szerinte fantasztikus munkát végzett, hiszen a Duna Arénával az élen kiemelkedő létesítmények készültek el. Julio Maglione, a FINA elnöke köszönetet mondott a magyar kormánynak, külön kiemelve Orbán Viktor miniszterelnököt, illetve a szervezőbizottságnak, amely szerinte fantasztikus munkát végzett, hiszen a Duna Arénával az élen kiemelkedő létesítmények készültek el.

„Az egész FINA-család boldogan várja a vizes sportok ünnepét, a következő 16 napban a világ legjobbjai versenyeznek majd egymással, a televízióban pedig milliók követik majd figyelemmel az eseményeket" – mondta Maglione, aki megjegyezte, a valaha volt legjobb világbajnokságra számítanak.

Cornel Marculescu, a FINA ügyvezető igazgatója kiemelte, a vizes világbajnokság a világ egyik legfontosabb sporteseménye, amelynek 2013-ben Barcelonában 4.5 milliárd, 2015-ben Kazanyban pedig 6.8 milliárd nézője volt a televízióban. Hozzátette, a riói olimpia úszóversenye a digitális platformokon – telefon, tablet, számítógép – a legnézettebb sportesemény volt.

Gyárfás Tamás, a FINA magyar alelnöke röviden annyit mondott, bíznak benne, hogy mindenki elégedett lesz majd, s sikerül tovább népszerűsíteniük a vizes sportokat.

Szántó Éva, a szervezőbizottság ügyvezető igazgatója ugyancsak köszönetet mondott a támogatóknak, a kormánynak, a FINA-nak, s egyben jelezte, remélik, a sportolók, edzők, önkéntesek és a nézők is élvezni fogják a világbajnokságot.

Legfrissebb hírek

Neszmély Boglárka: A meccs közben nem foglalkoztunk az állással

Vizes vb 2025
8 órája

Fordulatos mérkőzésen győzte le a magyar női pólóválogatott a görögöket a vizes vb-n

Vizes vb 2025
11 órája

Japán könnyedén verte meg Horvátországot a mieink csoportjában a női vízilabdatornán, a világbajnokságon

Vizes vb 2025
15 órája

Az arany középút a célja női válogatottunknak Szingapúrban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
20 órája

Az arany középút a célja női válogatottunknak Szingapúrban; Pintér Dániel: Sokat várnak tőlem Miamiban

E-újság
2025.07.10. 23:50

Férfi vízi: a címvédő horvátokkal gyakorolt férfiválogatottunk

Vizes vb 2025
2025.07.10. 15:33

Cseh Sándor: Más jellegű kihívások várnak ránk, mint Csengtuban

Vizes vb 2025
2025.07.10. 09:54

Varga Zsolt: Bennünk van az akarat, hogy átüssük a falat

Vizes vb 2025
2025.07.10. 09:02
Ezek is érdekelhetik