Vizes vb: általános iskolás, a világbajnokságon indul, és Hosszú az egyik hőse

Vágólapra másolva!
2017.07.29. 06:49
Ritadzs Amin a magyarországi vizes világbajnokság legfiatalabb úszója: a bahreini lány csupán 13 esztendős, pénteken az 50 méteres női pillangóúszás előfutamában 35.69 másodperccel csapott célba – cirka 10 másodpercet kapott a szám sztárjától, a svéd Sarah Sjöströmtől.

Az aprócska bahreini lány barátnője, Alzain Tarek példáján felbuzdulva vágott neki a világbajnoki kalandnak: Tarek a kazanyi vb-n 10 esztendősen (!) állt rajtkőre és versenyzett. A FINA azóta 14 évre emelte a korhatárt, Amin azért indulhat a Duna Arénában, mert decemberben betölti a tizennégyet.

Az általános iskolás lány a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva elmondta: bámulja Hosszú Katinkát, Katie Ledeckyt és Adam Peatyt.

Katinka valódi összetett klasszis, aki új dolgokat próbál ki minden egyes versenyén. Katie végigsprinteli a nyolcszázat, nagyon szeretném ugyanezt én is elérni. És imádom, ahogy Adam Peaty úszik – nyilatkozta az úszást hétéves korában elkezdő bahreini versenyző.

A világbajnokság persze életre szóló élményt nyújtott Aminnak, aki Sjöströmtől is kapott egy kis buzdítást indulás előtt.

Beszélgettem vele arról, milyen tapasztalatokat gyűjtött. Azt mondta, nem érdekes, hogy ez ekkora verseny, csak próbáljam élvezni az úszást. Felfoghatatlan ez az élmény. Erre a szintre viszonylag hamar eljutottam, és erre nagyon büszke is vagyok. Itt volt a lelátón édesanyám és a bátyám, de úgy remegtem a rajt előtt, hogy fel sem mertem nézni! Ha felnézek, biztos elsírom magam. A verseny előtt csak három órát aludtam, állandóan a helyes technika járt a fejemben. Visszanéztem néhány olimpiai versenyt, hátha el tudok lesni valamit, aztán egyszerűen elbóbiskoltam – folytatta a fiatal úszó, aki egyéni csúcsot ért el Budapesten.

Legfrissebb hírek

Neszmély Boglárka: A meccs közben nem foglalkoztunk az állással

Vizes vb 2025
8 órája

Fordulatos mérkőzésen győzte le a magyar női pólóválogatott a görögöket a vizes vb-n

Vizes vb 2025
11 órája

Japán könnyedén verte meg Horvátországot a mieink csoportjában a női vízilabdatornán, a világbajnokságon

Vizes vb 2025
15 órája

Az arany középút a célja női válogatottunknak Szingapúrban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
20 órája

Az arany középút a célja női válogatottunknak Szingapúrban; Pintér Dániel: Sokat várnak tőlem Miamiban

E-újság
2025.07.10. 23:50

Férfi vízi: a címvédő horvátokkal gyakorolt férfiválogatottunk

Vizes vb 2025
2025.07.10. 15:33

Cseh Sándor: Más jellegű kihívások várnak ránk, mint Csengtuban

Vizes vb 2025
2025.07.10. 09:54

Varga Zsolt: Bennünk van az akarat, hogy átüssük a falat

Vizes vb 2025
2025.07.10. 09:02
Ezek is érdekelhetik