Vizes vb: 3 méteres műugrásban nem jutott döntőbe a magyar páros

Vágólapra másolva!
2017.07.17. 11:23
A Fazekas-Gondos Flóra, Kormos Villő páros a 17. helyen végzett a női műugrás 3 méteres szinkron selejtezőjében, így nem jutott be a tizenkettes döntőbe – a 12. helyen végző Hollandiától nagyjából 20 ponttal maradtak el a mieink. A kvalifikáció során a kínai Csang Ja-ni, Si Ting-mao páros végzett élen.

„Sajnálom, hogy rontottam, edzésen jól ment ez az ugrás – értékelt az M4 Sportnak Kormos Villő. – Nagy élmény volt idehaza versenyezni, olyan hangzavar volt, hogy majdnem megkönnyeztem, teljesen libabőrös lettem.”Kormos Villő. – Nagy élmény volt idehaza versenyezni, olyan hangzavar volt, hogy majdnem megkönnyeztem, teljesen libabőrös lettem.”

Fazekas-Gondos Flóra hozzátette, a kisebb hibák ellenére boldog, és a remek hangulatnak köszönhetően élvezte a verseny minden pillanatát: „A 2010-es hazai Eb-n még nagyon izgultam, most nyugodtabban ugrottam, köszönöm mindenkinek a szurkolást.”

VIZES VILÁGBAJNOKSÁG, BUDAPEST, A HÉTFŐI PROGRAM

MŰUGRÁS (DUNA ARÉNA)
NŐI 3 M SZINKRON, SELEJTEZŐ
1. Csang Ja-ni, Si Ting-mao (kínaiak)
320.40 pont
2. Abel, Citrini Beaulieu (kanadaiak)
306.60
3. Bazsina, Iljinih (oroszok)
304.80
...
17. Fazekas-Gondos, Kormos 237.54

A döntőt 16 órakor rendezik.

Legfrissebb hírek

Schmidt Ádám sportállamtitkárt nevezték ki a 2027-es vizes vb kormánybiztosának

Úszás
2025.08.13. 21:56

Fekete Gergő új szintre emelte a játékát Szingapúrban

Vizes vb 2025
2025.08.07. 10:20

„Lehet ezt még fokozni!” – exkluzív interjú Kós Huberttel

Úszás
2025.08.06. 06:39

Becsüljük meg, hogy 2009 óta mindig van úszó vb-aranyunk!

Vizes vb 2025
2025.08.05. 10:29

Rétestészta – Patai Gergely jegyzete

Vizes vb 2025
2025.08.04. 00:05

Sós Csaba is elmondta a véleményét a magyar úszók szingapúri szerepléséről

Vizes vb 2025
2025.08.03. 15:52

Világcsúccsal lett aranyérmes az amerikai női váltó 4x100-on; Marchand, Meilutyte és McIntosh is tarolt – ez történt a vizes vb utolsó napján

Vizes vb 2025
2025.08.03. 15:00

Vizes vb: kínaiak nélküli dobogóval zárultak a műugróversenyek

Vizes vb 2025
2025.08.03. 13:22
Ezek is érdekelhetik