Foci ellenfél és labda nélkül - Furlan módra

Vágólapra másolva!
2010.07.02. 08:48
null
Massimo Furlan (jobbra) éppen meccsre készül – a lengyel Zibi Boniek szerepében
Nagyszerű labdát kap a jobb oldalról, maga elé stukkolva középen betör a tizenhatosra, egyúttal elhúz két láthatatlan nyugatnémet védő mellett, és kissé kisodródva, az ötös vonaláról a láthatatlanul kifutó-elvetődő Sepp Maier fölött a kapu bal oldalába lő. Majd jól láthatóan átadja magát az ünneplésnek: bukfencet hány, és rohan tovább...

Íme, a keletnémet Jürgen Sparwasser győztes gólja 1974-ből. Június 22-én, 21 óra három perckor a hamburgi Volksparkstadionból.

MINT SPARWASSER 1974-BEN

Vagy mégsem?

A bevezetőben említett „láthatatlan″ jelzők elárulják: ez inkább Massimo Furlan (láthatatlan) találata a 2008-as Theater der Welt Festivalról, Halléból.

Ha felmegyünk a YouTube videomegosztóra, Boniek- vagy Platini-nagyalakításokat is láthatunk még signore Massimo Furlan előadásában. Természetesen játékostársak, ellenfél, bíró és labda nélkül. Emberünknek, Furlannak, ennek az olasz-svájci (előadó)művésznek ugyanis az a legújabb mániája, hogy egykori világhíres futballisták bőrébe bújva reprodukál egy-egy történelmi, rendszerint világbajnoki labdarúgó-mérkőzést.

FURLAN ALAKÍTÁSAI – PLATINI BŐRÉBEN

 

 

 

 

 

 


 Mint a fenti klasszisok anno, végigbrusztolja, -futja (na jó, -kocogja, mégiscsak 45 éves már...), -koncentrálja, esetleg végigbeszéli vagy végigveszekszi az általa kiválasztott 90 vagy 120 perceket, ha a „forgatókönyv" úgy kívánja, akkor esik-kel, bosszankodik, örül, lő, fejel – sőt ha kell, gólt, gólokat lő és fejel.

Mindezt, hangsúlyozzuk, emberek és labda nélkül (mindazonáltal korhű, de legalábbis annak látszó futballfelszerelésben).

Emberek azért vannak, ha nem is körülötte, de a lelátókon, a pálya szélén: százak szokták nézni valóságos stadionban, valóságos gyepen zajló különleges fociperformanszait, s mint a példa mutatja, van, aki le is videózza őket, majd a felvételeket meg is osztja másokkal is.

Furlan Lausanne-ban született, a nyolcvanas években képzőművészettel (rajzolás, festészet) foglalkozott, s közben színházi díszlettervező is volt számos társulatnál. A 2000-es években teljesen más felé fordult, produkciós céget alapított, s az utóbbi időben ennek „színeiben" mutatja be életrajzi ihletésű előadásait, köztük imádott futballistáiról szóló performanszait.

Nehogy azt higgyük, hogy könnyű kenyér az árnyékfoci, ha jobban belegondolunk, igazat kell adnunk a videomegosztó egyik hozzászólójának, aki szerint Furlan teljesítménye „óriási, hisz nemcsak a gólokat kell leutánoznia, hanem a játékosok megmozdulásait, mozgását is".

Legfrissebb hírek

„Lábunkkal szóbaállanak” – Kő András publicisztikája

Minden más foci
21 órája

Guirassy Haaland nyomában; a francia csapatok Flick mumusai?

Bajnokok Ligája
Tegnap, 12:20

Labdarúgás: másodszor is kikaptak a belgáktól az U17-es lányok

Utánpótlássport
2025.10.01. 17:28

„Nem hiányzik az edzősködés” – Jürgen Klopp félti a futball jövőjét

Minden más foci
2025.09.30. 11:20

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2025.09.30. 09:05

Labdarúgás: öt gólt rúgott a bolgároknak az U15-ös leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.27. 15:59

Labdarúgás: az U17-es fiúk kikaptak, az U15-ös lányok nyertek

Utánpótlássport
2025.09.25. 19:59

„Mindig mondta, hogy én leszek a világ legjobbja” – elsírta magát Dembélé gyerekkori barátja az Aranylabda-gálán

Francia labdarúgás
2025.09.23. 10:29
Ezek is érdekelhetik