Kézi: elsöprő hajrával döntős a leányválogatott a celjei U19-es Eb-n

B. V. utanpotlassport.huB. V. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2021.07.16. 21:40
null
Döntős a junior leányválogatott (Fotó: EHF)
Az utolsó tizenöt percben leiskolázta a svédeket, így a hétgólos győzelemmel jutott a döntőbe a magyar leányválogatott a Szlovéniában zajló U19-es kézilabda Európa-bajnokságon.

Talán a legnehezebb riválissal találkozott az U19-es leány kézilabda Európa-bajnokság elődöntőjében a magyar válogatott. A szlovéniai kontinenstornán mindaddig százszázalékos együttes, azokkal a svédekkel „futott össze” a négy között, akikkel például az Eb előtt rendezett Skanidnáv Openen is találkozott, és vereséget szenvedett. Akkor azt mondta, ifj. Kiss Szilárd szövetségi edző, hogy a svéd csapatot látta a legerősebbnek, így a Celjében látottakat is a mérlegre téve na meg figyelembe véve, hogy a legutóbbi, két évvel ezelőtti ifi Eb ezüstérmeséről beszélünk, kőkemény hatvan percre számíthattak Kajdon Blankáék.

A mérkőzést összességében jól kezdték a mieink, bő tíz perc alatt három gólos előnyt építettek ki, ahogyan várható volt érkezett is a svéd időkérés (9–6). Ám igazán ez sem változtatott a játék képén, 13–7-nél pedig azt lehetett érezni, hogy ebből a vártnál lényegesen könnyebb elődöntő lehet. A félidő hajrája aztán gyorsan lehűtötte az efféle reményeket, a svédek veszedelmesen kúsztak fel, végül még 16–15-ös magyar vezetésnél állt meg az eredményjelző.

A fordulás után sem sikerült megállítani az ellenfél rohamát, legalábbis az első percekben, s 18–16-ra már a svédek mentek. Azonban még időben kapott észbe a magyar csapat, s gyorsan visszavette a találkozó irányítását. Az utolsó negyedóra pedig kifogástalan játékot hozott: Ballai Borbála, Faragó Luca és Kukely Anna vezetésével olyan magabiztos előnyhöz jutott a válogatott, hogy a végén már izgulni sem kellett. A két évvel ezelőtti U17-es Eb-n aranyérmes garnitúra 33–26-tal jutott ismét döntőbe Celjében.

A finálét vasárnap délután fél háromtól az oroszok ellen játsszák a lányok, akik talán a legnehezebb riválison most átléptek, komoly feladat előtt állnak. Legalábbis biztosan nehezebb dolguk lesz, mint a néhány héttel ezelőtti, siófoki felkészülési mérkőzésen.

Leány U19-es kézilabda Eb, Celje (Szlovénia), elődöntő
Magyarország–Svédország 33–26 (16–15)
Magyarország: Bukovszky A. (kapus), Ferenczy D., Kukely A. 8, Kajdon B. 2, Faragó L. 9, Juhász G., Mérai M. 2. Cserék: Németh K. (kapus), Ballai B. 5, Koronczai P. 5, Farkas J. 2, Bánhidi B., Besszer B., Mlinkó Zs., Vámos M., Világos D. Szövetségi edző: ifj. Kiss Szilárd
Kiállítások: 8, ill. 8 perc
Hétméteresek: 6/5, ill. 3/3

További korosztályos híreinkKÉZILABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik