Evezés: sűrű program előtt utánpótláskorú versenyzőink

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2021.08.06. 17:08
Címkék
Több nagy nemzetközi versenyt is rendeznek az utánpótláskorú evezősök számára az elkövetkező hetekben, hónapokban, melyeken a magyar versenyzők is hajóba fognak ülni. Igyekeztünk összeszedni, melyik eseményekre érdemes figyelni a közeljövőben.

A tavalyi év tavasza óta – köszönhetően a koronavírus világszintű berobbanásának – az evezős események nagy részét törölték, a sportolók esetében pedig nem csak a versenyrutin látta kárát ennek az időszaknak, hanem maga a felkészülés is, ami szintén nem a megszokott módon zajlott.

Csepel Zsófia és Fehérvári Eszter (alulról a második páros) 5. helyükkel a legjobb magyar eredményt szállították a racicei U23-as vb-n Forrás: MESZ
Csepel Zsófia és Fehérvári Eszter (alulról a második páros) 5. helyükkel a legjobb magyar eredményt szállították a racicei U23-as vb-n Forrás: MESZ

Csepel Zsófia és Fehérvári Eszter (alulról a második páros) 5. helyükkel a legjobb magyar eredményt szállították a racicei U23-as vb-n  •  Forrás: MESZ

„A válogatott esetében a téli felkészülés nagyon visszafogott volt, márciusban tíz fő alatti csoportokra osztottuk fel a versenyzőket, csak úgy tudtunk dolgozni. A tavaszi tesztek, például a hat kilométeres csepeli verseny elmaradt, áprilisban kezdtünk leghamarabb a kishajós válogatóval – ez nem túl ideális. Bizonytalan volt, hogy ki milyen állapotban fog megérkezni ezekre, és olyanok is előfordultak, akik a verseny előtt kerültek karanténba, rosszabb esetben el is kapták a vírust” – nyilatkozta korábban az Utánpótlássportnak a nehéz időszakkal kapcsolatban Lőrincz Attila, utánpótlás szövetségi kapitány.

A hazai és nemzetközi megméretésektöbbségéttörölték vagy elhalasztották, a 2021-es év második fele azonban szerencsére újra bővelkedik az utánpótláskorú versenyzők számára rendezett eseményekben. Július első felében Racice volt a helyszíne az U23-as világbajnokságnak, ahol két magyar egység is a legjobb hat közé jutott, a nemzetközi versenyek sorát pedig a mai napon, azaz pénteken kezdődő Jeunesse-kupa folytatja Linz-ben; ott szombaton és vasárnap összesen hét számban szurkolhatunk magyar egységnek. Ausztriában azok a 18 éves vagy attól fiatalabb evezősök ragadnak lapátot, akik a válogatókon a vb-re kvalifikáló egységek mögött értek célba. A korosztály világbajnokságára – ami nemzetközi besorolás szerint junior – sem kell sokat várni, hiszen augusztus 11-én már indulnak az első futamok Bulgáriában, három magyar egységgel a mezőnyben. Ők októberben Európa-bajnokságon is bizonyíthatnak, hasonlóan az U23-as versenyzőkhöz, akik számára szeptemberben rendezik meg a kontinensviadalt.

A következő hónapok legfontosabb, magyar utánpótlást érintő eseményei:
Augusztus 6-8.: Jeunesse-kupa (Linz, Ausztria)
Szombat (augusztus 7.):
Férfi négypár: Zudor Marcell Ferenc, Rózsavölgyi Viktor, Fernandez-Kiss Dávid, Nagy Gergely Zoltán
Női négypár: Bóka Sára, Balázs Szonja, Fazekas Fanni, Harsányi Orsolya
Női kormányos nélküli kettes: Lajkovics Rebeka, Romsics Lili
Női kormányos négyes: Volter Réka Rebeka, Ferencz Panna, Sándor Zsófia, Viandt Léna Lilian, Majsa Klaudia (kormányos)
Vasárnap (augusztus 8.):
Férfi négypár: Zudor Marcell Ferenc, Rózsavölgyi Viktor, Fernandez-Kiss Dávid, Nagy Gergely Zoltán
Női kétpár: Balázs Szonja, Fazekas Fanni
Női nyolcas: Volter Réka Rebeka, Ferencz Panna, Harsányi Orsolya, Bóka Sára, Lajkovics Rebeka, Romsics Lili, Sándor Zsófia, Viandt Léna Lilian, Majsa Klaudia (kormányos)
Augusztus 11-15.:Junior világbajnokság (Plovdiv, Bulgária)
Szeptember 4-5.: U23-as Európa-bajnokság (Kruszwica, Lengyelország)
Október 9-10.:Junior Európa-bajnokság (München, Németország)

További korosztályos hírekEVEZÉSBENa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Gól nélküli döntetlent játszott a Komárom; Kovács Mátyás betalált, de kikapott a Kassa

Minden más foci
28 perce

Harmadszor teljesítette a Spartathlont, de hiányérzet maradt benne

Csupasport
29 perce

Megemelt pénzdíjakért gyorskorcsolyáznak

Téli sportok
35 perce

Nehéz csoportba került az Eb-n női röplabda-válogatottunk

Röplabda
37 perce

Molnár Noémi 16 évesen Európa-bajnoki ezüstérmes a BMX szabadstílusú park versenyszámában

Egyéb egyéni
40 perce

Három góllal nyert a Marseille, zsinórban negyedik győzelmét aratta a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
1 órája

Súlyemelő-vb: világcsúccsal nyert Muhammed Furkan Özbek 65 kilogrammban

Egyéb egyéni
1 órája

Dzsudzsák szabadrúgásgólja után az egy pontnak is örülhetett a Loki az ETO ellen

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik