Kosár: hazánk jó esetben két up-világversenyt is rendezhet jövőre

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.06.22. 16:51
Címkék
A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének honlapja készített interjút a főtitkárral, Bodnár Péterrel; az utánpótlás-válogatottak nyári programja mellett szóba kerültek a jövő évi világversenyek is, amelyeknek hazánk adhat otthont.

Bodnár Péter szerint
Bodnár Péter szerint

Bodnár Péter amondó, ha nyár végéig úgy tűnik, sikerül előteremtenünk a szükséges anyagi feltételeket az U20-as női Eb-hez, akkor a kontinenstornát is bevállalják • Forrás: hunbasket.hu

Bodnár Péter szerint
Bodnár Péter szerint

Bodnár Péter amondó, ha nyár végéig úgy tűnik, sikerül előteremtenünk a szükséges anyagi feltételeket az U20-as női Eb-hez, akkor a kontinenstornát is bevállalják  •  Forrás: hunbasket.hu

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége úgy döntött, június végén megkezdődhet a válogatottak nyári összetartása − erről is érdeklődött a szervezet honlapja a főtitkárral, Bodnár Péterrelkészített interjúban:

„E hónap legvégén a felnőtt női nemzeti együttes kezd, és fokozatosan jönnek az utánpótlás-válogatottak. Utóbbiaknak nem rendeznek Európa-bajnokságokat az idén, emiatt már a jövő évi versenyekre kijelölt keretek tagjai állnak edzésbe. Az utánpótláscsapatok programjai külön-külön, körülbelül két hétig tartanak, nemzetközi edzőmeccsek nélkül. Ami a 3x3-as válogatottakat illeti: Debrecen évek óta remek házigazdája a szakág felnőtt- és utánpótlás-világeseményeinek, ezért a szakág válogatottjai ott dolgozhatnak. Mi több, a versenynaptár szerint augusztusban U18-as világbajnokságot szervezünk ott, amennyiben a járványhelyzet és az utazási tilalmak egyáltalán lehetővé teszik a megrendezését”− mondta Bodnár.

Magyarország 2021-re megkapta az U19-es női világbajnokság rendezési jogát. Emellett minden olyan országnak, amely 2020-ban korosztályos Európa-bajnokságnak otthont adott volna, joga lesz megrendezni ugyanazt a tornát 2021-ben, amennyiben erre igényt tart. Az U20-as női Eb az idén Sopronban lett volna...

„Magyarország először szervezhet világbajnokságot a hagyományos szakágban, és ez óriási megtiszteltetés, egyben felelősség is. Nyilvánvalóan a vb megrendezése élvez prioritást. Hogy Eb-t és vb-t is tudunk-e rendezni egyazon évben, az a szövetség rendelkezésére álló források mértékétől függ. Tudni kell, hogy egy világverseny lebonyolítása jelentős anyagi teherrel jár. Ha nyár végéig úgy tűnik, sikerül előteremtenünk a szükséges anyagi feltételeket, akkor a kontinenstornát is bevállaljuk!”

További korosztályos hírekKOSÁRLABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik