Jégkorong: Schlekmann Márk ősztől az Erste Ligában bizonyíthat

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.06.19. 12:54
Címkék
A MAC HKB Újbuda megállapodott az Extraliga-gólt is szerző Schlekmann Márkkal. Az előző szezon három legjobb ifjúsági korú hokisa közé beválasztott, 18 esztendős csatár az ősztől már a magyar bázisú nemzetközi bajnokságban csillogtathatja kivételes képességeit.

Schlekmann Márk, a MAC HKBÚjbuda 18 éves jégkorongozójára a mögöttünk hagyott szezonban már nemcsak a klub korosztályos csapataiban számítottak, hanem a szlovák Tipsport Ligában szereplő felnőttcsapatban is lehetőséget adott neki a tavasszal leköszönt Majoross Gergely vezetőedző. Huszonegy mérkőzésen korcsolyázhatott a jégre, s még mielőtt a koronavírus-járvány miatt lezárták volna a bajnokságot, március elején a Nitra ellen megszerezte az Extraligában az első gólját. És nem is csak ez volt az egyetlen találata a felnőttek között, hiszen még novemberben a DEAC elleni kupameccsen szintén eredményes volt. Emellett tagja volt az osztrák juniorligát (EBYSL) megnyerő MAC csapatának, az ifjúsági ligában, az EBJL-ben pedig éppen a döntőt játszották volna a Klagenfurt ellen, amikor a vírus végett vetett a szezonnak.Schlekmann Márk, a MAC HKBÚjbuda 18 éves jégkorongozójára a mögöttünk hagyott szezonban már nemcsak a klub korosztályos csapataiban számítottak, hanem a szlovák Tipsport Ligában szereplő felnőttcsapatban is lehetőséget adott neki a tavasszal leköszönt Majoross Gergely vezetőedző. Huszonegy mérkőzésen korcsolyázhatott a jégre, s még mielőtt a koronavírus-járvány miatt lezárták volna a bajnokságot, március elején a Nitra ellen megszerezte az Extraligában az első gólját. És nem is csak ez volt az egyetlen találata a felnőttek között, hiszen még novemberben a DEAC elleni kupameccsen szintén eredményes volt. Emellett tagja volt az osztrák juniorligát (EBYSL) megnyerő MAC csapatának, az ifjúsági ligában, az EBJL-ben pedig éppen a döntőt játszották volna a Klagenfurt ellen, amikor a vírus végett vetett a szezonnak.

Schlekmann Márk (18) az ősztől már az Erste Ligában bizonyíthat Forrás: MAC Újbuda
Schlekmann Márk (18) az ősztől már az Erste Ligában bizonyíthat Forrás: MAC Újbuda

Schlekmann Márk (18) az ősztől már az Erste Ligában bizonyíthat  •  Forrás: MAC Újbuda

A fentiek is jól mutatják, hogy nemhiába tartják a 18 éves csatárt korosztálya egyik legnagyobb reménységének. Kangyal Balázs, a felnőttcsapat nemrég kinevezett edzője egyenesen úgy gondolja, nincs a 2002-es születésűek között még egy olyan játékos, mint Schlekmann.

„Utánpótlásedzőként az ember figyeli a srácokat, azt, hogy kiben lát elég elszántságot, akaratot, céltudatosságot, tehetséget. Schlekmann Márkban láttam, a 2002-es korosztályban nincs még egy ilyen játékos, mint ő. Neki van meg az a fajta képessége, hogy a saját korosztályában húsz meccsen ötven gólt tud és lő is. Nagyon sok mindenben fejlődnie kellett, de nyitott volt rá, és kimondottan jó útra lépett. Neki csak a munka mennyisége és persze a bizonyítási lehetőség fogja hozzátenni azt a pluszt a karrierjéhez, amitől könnyen meglehet, hogy ő lesz az a magyar játékos, aki a legmesszebbre jut majd a jégkorongban. Aztán, hogy vízió marad-e vagy kézzel fogható valósággá válik mindez, azt eldöntik a következő évek. Tehetségből komoly mennyiséget kapottszületésekor a jó Istentől, úgyhogy a következő években tulajdonképpen egyszerű lesz a feladata: csak azon kell dolgoznia, hogy ezeket kihasználja, még magasabb szintre emelje" – olvasható Kangyal nyilatkozata a klub Facebook-oldalán.

A mögöttünk hagyott szezon három legjobb ifjúsági korú játékosa közé választott Schlekmann az ősztől újabb szintet léphet: már az Erste Ligában bizonyíthat, miután megállapodott a MAC HKB Újbudával. A hír kapcsán maga a játékos a következőket mondta az Utanpotlassport.hu-nak:

„Nagy kihívásként tekintek az új szezonra, biztos vagyok benne, hogy a fiatal keretünkkel minden mérkőzésen 100 százalékot kell nyújtanunk, hogy eredményesen szerepeljünk. A személyes célom is az, hogy a lehető legtöbbször bizonyíthassak és hozhassam ki magamból a maximumot. Hiába sikerült jól az első évem a felnőttek között, tisztában vagyok vele, hogy még erősödnöm, gyorsulnom kell. De amilyen jó ugródeszka volt ez a szezon, olyan lehet a következő is. Már nagyon várom."

További korosztályos hírek JÉGKORONGBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik