Short track: remekül szerepeltek a magyar juniorok Iglóban

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2019.11.14. 11:51
Címkék
Ismét bizonyítottak a fiatalok: a hétvégén a szlovákiai Iglóban (Spisska) megrendezett rövid pályás gyorskorcsolya-versenyen magyar aranyérmek születtek – írja honlapján, a hunskate.hu-n megjelent beszámolójában a hazai szövetség.

A junior C és D korosztálynak volt kiemelten fontos a Danubius Series második, iglói(Spisska) állomása, amelyen a magyar versenyzők az érintett korcsoport két-két összetett versenyéből hármat megnyertek. Csizmadia Márk, Major Dominik és Nógrádi Panka is aranyérmes lett. Az említett két korosztályon túl az MTK színeit képviselő Dobrán Flóra is győzött.Csizmadia Márk, Major Dominik és Nógrádi Panka is aranyérmes lett. Az említett két korosztályon túl az MTK színeit képviselő Dobrán Flóra is győzött.

Nógrádi Panka (107) is a magyar aranyérmesek között Fotó: hunskate.hu, archív
Nógrádi Panka (107) is a magyar aranyérmesek között Fotó: hunskate.hu, archív

Nógrádi Panka (107) is a magyar aranyérmesek között  •  Fotó: hunskate.hu, archív

„Elégedettek vagyunk a fiatalokkal.A hiányzó negyedik kategóriában Somodi Maja a második helyen végzett, így még szebb a kép. Az bebizonyosodott, hogy a régióban ott vagyunk a legjobbak között. A verseny a decemberi Európa kupára kvalifikáló versenyek egyike volt, a legfontosabb, hogy majd ott, azon a viadalon szerepeljünk jól” – nyilatkozta a hunskate.hu-nak a verseny kapcsán a juniorkeret edzője, az olimpiai bajnok Knoch Viktor.

„Magyarország ebben a régióban short trackben magas színvonalat képvisel, jók a körülmények, és nem minden országban teszik lehetővé, hogy a junioroknak ennyi edzésük legyen. Arról nem is beszélve, hogy az olimpiai keret tudása azért érezteti a hatását. De még a mostani helyzet is lehetne jobb, például úgy, hogy a meglévő három, jelentős munkát végző egyesület mellett lenne további három, ahol kis short trackeseket nevelgetnek –tette hozzá Knoch Viktor, aki arról is beszélt, milyen érzés immár edzőként tevékenykedni szeretett sportágában. – Egyébként élvezem, hogy a palánk túloldalán állhatok, bár sokszor előjön belőlem az »én ezt nem így csináltam volna« érzése. Mindig is maximalista voltam, nálam a sport mindent megelőzött, ugyanakkor tudom, hogy nem az a cél, hogy most nyerjenek ezek a fiatalok – hosszú távon gondolkozunk. Azért úgy érzem, a versenyzők hallgatnak rám: tudják, ha úgy koriznak, ahogyan én szeretném, meg is nyerik a versenyt.”

További korosztályos hírekKORCSOLYASPORTOKBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

NB I: egymérkőzéses eltiltást kapott a Zalaegerszeg vezetőedzője

Labdarúgó NB I
10 perce

Kós Hubert, miután lemaradt az éremről: Hetvennél elkezdett fájni...

Vizes vb 2025
11 perce

Kós Hubert új országos csúcsot úszott, de lemaradt a dobogóról 100 méter háton a vizes vb-n

Vizes vb 2025
27 perce

Sportlövészet: Fábián arany-, Major ezüstérmes az Eb-n, 25 méter standard pisztolyban

Egyéb egyéni
48 perce

Mire lesz elég a leggazdagabb francia család pénze és az RB-csoport tudása?

Francia labdarúgás
1 órája

Vizes vb: nagy csatában dőlt el a férfi szinkrontoronyugrás döntője

Vizes vb 2025
1 órája

Csaknem 83 millió forintért kelt el Kobe Bryant sportcipője

Kosárlabda
1 órája

MLSZ: „A cigányozás sem pálya!” – Vági Márton az NS-nek

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik