Egymérkőzéses eltiltás a ZTE edzőjének, fegyelmik sora a klubok ellen

MTI/ P. K.MTI/ P. K.
Vágólapra másolva!
2025.07.29. 14:24
null
Nuno Campost második sárga lappal állították ki a DVSC elleni találkozón, amiért egymeccses eltiltást kapott (Fotó: Szabó Miklós)
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottságának keddi döntése szerint Nuno Campos, a Zalaegerszeg vezetőedzője nem ülhet le a kispadra a labdarúgó Fizz Liga következő fordulójában.

 

A ZTE labdarúgócsapatának portugál vezetőedzőjét, Nuno Campost heves reklamálásért, második sárga lappal a múlt szombati ZTE–Debrecen (3 –3) bajnokin állította ki a játékvezető, s szombaton, a Diósgyőri VTK elleni mérkőzésen csak a lelátón foglalhat helyet.

Az első fordulóban ugyancsak kiállított Sinisa Sanicanin (Diósgyőr) és Tóth Rajmund (ETO FC Győr) szintén egy soron következő bajnokira érvényes eltiltást kapott. A fegyelmi bizottság eljárást indított a Diósgyőr, a Debrecen, a Ferencváros, az Újpest és a Zalaegerszeg, valamint a másodosztályban szereplő Budapest Honvéd, Videoton FC Fehérvár és Soroksár ellen szurkolói rendzavarások, rasszista megnyilvánulások és megbotránkoztató bekiabálások miatt.

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 12:29

MLSZ: „A cigányozás sem pálya!” – Vági Márton az NS-nek

A főtitkár a hazai és a fiatalszabályról: „Az MLSZ szabálya egyértelmű és régóta ismert, a kilenc kiemelt akadémiára vonatkozó ösztönző előírások később születtek meg, és szigorúbbak.”

 

NB I
1. FORDULÓ
július 25., péntek
Újpest FC–DVTK 3–1
július 26., szombat
Zalaegerszegi TE FC–Debreceni VSC 3–3
MTK Budapest–Ferencvárosi TC 1–1
július 27., vasárnap
Nyíregyháza Spartacus–Kisvárda 1–1
Paksi FC–ETO FC Győr 3–3
Puskás Akadémia–Kolorcity Kazincbarcika 2–1

2. FORDULÓ
augusztus 1., péntek
20.00: Debreceni VSC–MTK Budapest (Tv: M4 Sport)
augusztus 2., szombat
17.45: Diósgyőri VTK–Zalaegerszegi TE FC (Tv: M4 Sport)
20.15: Ferencvárosi TC–Kolorcity Kazincbarcika (Tv: M4 Sport)
augusztus 3., vasárnap
17.45: Puskás Akadémia–Nyíregyháza Spartacus (Tv: M4 Sport)
17.45: Kisvárda–Paksi FC (Tv: M4 Sport+)
20.00: ETO FC Győr–Újpest FC (Tv: M4 Sport)



 



 

 

Legfrissebb hírek

A harmadosztályba adta kölcsön nyári szerzeményét az NB I újonca

Labdarúgó NB I
18 órája

Adama Traoré távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
22 órája

Labdarúgó NB I: két légiósától is megvált a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 21:04

Horváth Dávid: Nem ez az igazi, valós arcunk

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 06:39

Negyvenezer – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.08.17. 23:52

Sziporkázott az ETO, hetet számolt az MTK-ra!

Labdarúgó NB I
2025.08.17. 19:35

Bejelentette új klubja az Újpestről távozó szerb középpályás szerződtetését

Labdarúgó NB I
2025.08.17. 18:21

A Szpari története során először győzött élvonalbeli bajnokin Debrecenben

Labdarúgó NB I
2025.08.17. 17:25
Ezek is érdekelhetik